2015. január 21., szerda

Beteg

Kicsi életem már múlthéten is mutatta kisebb jelét, hogy itt bizony hamarosan megfázás leszen. És így is lett. Hétfőn elvittem az oviba, de azért már akkor rezgett a léc. Kedden reggel viszont már merőadta takony volt szegény, meg köhögött, mondom nem viszem oviba. Na de az egyik kisebb nehézség az volt, hogy ezt vele a felkeltés után megértessem... Végül nagy nehezen sikerült, bár csórikám jócskán sérelmezte, hogy nem mehet oviba. :)
Szerintem immunilag vagy mi rám üthetett, hisz hiába most került közösségbe, csak az első hónapban, majd az utolsóban hiányzott 1-1 hetet. Ez szerintem jó. Viszont a tavaszias, enyhe időkben lévő megfázásokra mindketten fogékonyabbak vagyunk és most az időjárás hát minden, csak nem januári, jeges/fagyos/havas... Így a rendszeres megbetegedés is úgy fest, hogy elkönyvelhető. Emlékeszem, mikor terhes voltam, télen semmi bajom nem volt, de az idő enyhülésével folyamatosan takonypóc és torokfájós voltam.
De hogy ne legyen olyan hű de egyszerű a szitu: még 2 hónappal ezelőtt kölcsönadtam a babakocsinkat az egyik ismerősömnek, mert az övékének kitört a kereke. Ezzel sem lenne gond, csak hát nekünk nincs kocsink, és én bevallom, de gyáva vagyok biciklivel vinni a nallányt (lehet, hogy azért van ez, mert anyu egyszer nagyot zakózott, miközben én a csomagtartón voltam; de mondjuk az is egy ellenérv, hogy a csajszi mjad 20 kiló, de minimum 15, én meg ruhástul 52. Ez sem olyan extrém arány, tudom, na de ha őkelme bevadul, akkor aztán kell az izomerő...) Így abban maradtam, hogy akkor begyalogolunk. Nem volt egyszerű... :D De végül megoldottuk úgy, a 2 km-es utat, hogy egy darabig séta, majd vittem, aztán újra séta, majd popó cipelés. :) Ahhoz képest egész gyorsan megjártuk.
A várakozás is sima ügy volt, pedig féltem; de nem volt gond. Egy nála fiatalabb kisfiúval remekül futkároztak és zsiványkodtak. Zabálnivalóak voltak (na jó, ilyenkor azért sajnálom, hogy nem szeretnék tesót, de hát ez van...). Csak a végére lett kicsit nyűgi, de semmi vészes nem volt, a gyomrom sem rándult görcsbe és ez nagy szó. :) Annyi volt, hogy kicsit fetrengett, meg leült a taposóra, de hát ez semmiség. Főleg majd 1 órányi várakozás után, legszívesebben én is hasonlókat csináltam volna. :D
A doktornéninél is nagyon ügyes volt, le a kalappal előtte. Sajnos napirendi kártya/folyamatábra nincs erről (tudom-tudom, kellene és lesz is majd), de szóban elmondtam neki és úgy veszem észre, hogy megértette. Na meg persze óriási dolog az, hogy a gyerekorvosunk jófej és rá tud hangolódni a különböző gyerekekre (az előző dokinkra ez nem volt jellemző és végtelenül örülök, hogy váltottunk!). Annyira kedves volt, az történt ugyanis, hogy nyomta volna a hallgatózóját hanni szívecskéjéhez, és hát azért picit tiltakozott. Erre visszavette azt a valamit (sztetoszkóp vagy mittomén minek hívják) és hozzá érintette a kisCuki kezéhez és közben bátorította, hogy ennyit fog érezni, nem fáj, nincs miért félnie. :) És olyan jól összehangolódtak, hogy a nyuszifülem ügyesen tűrte a vizsgálatot, sőt a doktornéni szemébe is nézett és rá is mosolygott. Ezt meg is jegyezte a doktornő, én meg dagadó mellkassal nyugtáztam, hogy hát bizony ám, rengeteget fejlődött. A torokba kukucs is annyi volt, hogy minimálisan tiltakozott, meg a végén öklendezett, de ennyike. Nincs nagy baja szerencsére, de nem közösség-kompatibilis. Láza, sőt még hőemelkedése sincs, de irdatlan sok a váladék. Így kaptunk köptetőt. Ez is szimpi a doktornőben, hogy nem jön egyből az antibiotikummal.
Kapott a kis drágám matricát meg színezős lapot is, meg is köszönte az unszolásomra (ez azért is nagy szó, mert mikor én legutóbb vittem, akkor szinte felháborodott, legutóbb közönyösen elfogadta, most viszont már határozottan örült neki).
Ezután luxusoztunk kicsit, beteg gyerekkel nem akartam még egy 2 kilis utat gyalogolni, elég volt oda is; így taxival jöttünk haza. Nagyon tetszett neki az "autótó" (ezt a kifejezést régóta használja a személygépjárművekre, annyira aranyos).
Jövő héten ha minden jól megy már mehet oviba. És persze én is kikészültem, fáj a torkom, meg minden, ami egy jó kis megfázáshoz kell... (Mikor lesz már nyár???)
Nagyon büszke voltam a mi kis ördögfiókánkra tündérkénkre. :) Lehet, hogy másoknak nem akkora hű de hanyatt esek dolog az, hogy 2 km-t megtettünk mindenféle babakocsi, meg bicaj nélkül, és ezután még türelmesen várakozott; de nekem igenis nagy sikerélmény és öröm mindez. :)

5 megjegyzés:

  1. Bettina Molnár2015. január 21. 9:42

    Hurrá! Ügyes Cuki! :) És jobbulást nektek!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó olvasni, hogy mennyit változik a lányod! A biciklivel ugyanígy vagyok, azt csinálja az szülő,aki nagyon biztos magában :)) Én valamiért azt érzem(lehet nincs igazam) hogy nemcsak Hanni,hanem te is sokat változtál. :)

    VálaszTörlés
  3. Megnyugtattál, hogy nem csak én nem vagyok hajlandó vinni biciklin. Nem vagyok egy nagy darab, meg erős sem és rettegek, hogy elesnénk. Lehet, hogy azért is van ez, mert anyu egyszer, mikor vitt, borultunk egy nagyot.
    Igen, szerintem jól látod, én is változom, tanulok. :)

    VálaszTörlés
  4. Gyógyulást nektek!!!! ♥ Én is elkapok úgy néz ki minden létező kórságot... :( A lánykád pedig nagyon ügyes!!!! :) ♥

    VálaszTörlés

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...