2013. február 2., szombat

Thomas után, cikk, korai és pár gondolat

Megnéztük a Thomas után című filmet. Igaz történet alapján készült, engem legtöbbször az ilyenek érintenek meg. Egy autista kisfiúról és a családjáról szól. Szerintem nagyon jól bemutatja, hogy mivel járhat ez az állapot, és milyen hatással lehet a házasságra, a mindennapokra, és hogy milyen hülyén tudnak reagálni egyes emberek a másságra. Akit egy kicsit is érdekel a téma, vagy csak szeretne egy megható filmet nézni, ne habozzon! Nekem tetszett.

 Írtam egy cikket a Hoxára. Arról szól, hogy ha érezzük, hogy valami nem stimmel a gyerkőccel, akkor igenis járjunk a dolgok végére, és inkább feleslegesen vizsgálják meg többen, mint húzzuk az időt. Pár tanácsot is akartam adni olyan embereknek, akiknek a környezetében van érintett kisgyerek. Bízom benne, hogy azért 1-2 emberre hatottam, vagy legalábbis egy kicsit elgondolkodtak páran. Volt egy hozzászóló, akinek sikerült kihoznia a sodromból, de örülök, hogy az "okosok" is képviseltették magukat. Mondjuk ő volt az egyetlen, egy másik csak a szak.bizottságról volt rossz véleménnyel, pedig 150 akárhány hozzászólás érkezett. De ez a bizonyos kötekedő nem semmi volt! Valamelyik rokona gyógypedagógus, és így ő azt hiszi, hogy ezáltal mindenkiről meg tudja állapítani az interneten keresztül, hogy feleslegesen vagy jogosan van -e fejlesztve. Azt is írta, hogy inkább nekünk szülőknek kellene kezeltetnünk magunkat, mert beleképzeljük a gyerekbe a bajt, és betegségtudatot ébresztünk bennük... Annyira hajthatatlan volt, hogy hihetetlen. Ilyeneket írt, hogy a gyerekhez kell igazítani a fejlődési táblázatot, nem pedig fordítva. Tanulságos volt, az biztos. :)

 Van egy blog, amit több éve olvasok, és ott egy anyuka hozzászólásán egy kicsit elgondolkodtam. Azt írta, hogy előre parázik az óvodától, mert a gyereke túlfejlett a korosztályához képest, és majd unatkozni fog az oviban. Hm. Egy kicsit rossz szájízem maradt, bárcsak nekem is ez lenne a problémám! Itt is látszódik, hogy mennyit jelent, hogy honnan nézzük a dolgokat, és bár közhely, de igaz, hogy mindenkinek a saját baja a legnagyobb. Olyan szülőknek, akiknek sokkal nagyobb harcot kell vívniuk, biztos a mi problémánk is hasonlónak tűnhet, mint nekem a túlfejlettség. Sokszor ezért nincs is kedvem rinyálni, de végülis azért csak kell azt is, mert akkor meg nem lennék őszinte saját magammal szemben sem, meg nekem sokat segít az írjuk ki magunkból (ha már kibeszélni nem igazán tudom).

 Voltunk a koraiban. Most azt tanítjuk a cukinak egy ideig, hogy ugyan hallgasson már a nevére, hisz nem olyan rossz dolog az. Ezt úgy csináljuk, hogy N. néni leül mögé, én velük szemben. Mondom egyszer a nevét, majd még egyszer. A másodiknál a néni felemeli a Cuki fejét, és én ekkor gurítom a labdát, majd kap jutalomfalatot. Na ez is egy jó kis fejtörés lesz, mert imádja a Süni Pufit, (kuki pufi), de most nem esett hanyatt tőle, valami ínyencebb falatot kell találnom.
 Egy két ilyen gyakorlatot, jól tűrt, de aztán nem fogta vissza magát, ment volna a feje után, volt földhöz csapkodás ( játékkal, és önmagán is megmutatta, hogy hogyan kell). Én egy icipicit sem éreztem emiatt kényelmetlenül magam, hisz pontosan ezért járunk oda (is).
 Továbbra is szimpatikus a gyógypedagógus szerencsére. Mikor elkezdtük ezt a gyakorlatot, mondta, hogy ilyen pirinyó léptekkel fogunk előre haladni. Jó, hogy mondta, mert lehet, hogy egy kicsit csalódottan távoztam volna, hisz azért valahol csak benne van az emberben az, hogy na pikk-pakk rendberakják a gyereket, vagy legalábbis látványos, nagy dolgok fognak egyből történni. A valóság, viszont nem ez. De mondta, hogy pont ezért jó, hogy hamar jöttünk, mert így nem 3-4 évesen kell ugyanezt megtanítani neki. Azért milyen fura, hogy ami másnak természetes, azt neki meg kell tanítanunk... De ez van. Örülök, hogy járunk, végre biztonságban érzem magam.

10 megjegyzés:

  1. Szia, én már jóideje olvaslak, Babi-Fanni blog kapcsán találtam Rád.
    Tényleg az van, hogy mindenkinek a saját baja a legnagyobb. Emlékszem, amikor azon mérgelődtünk, hogy a szoptatás alatt nem ihattunk alkoholt. Erre egy hozzászóló leteremtett minket, hogy neki meg az volt a legnagyobb baja akkoriban, hogy elhagyta a férje. :-(
    Szerintem annyira jól kezeled, látod, teszed a dolgodat, hogy csuda. Kis virtuális elismerést küldök, mert én úgy gondolom ehhez gyenge lennék.
    De az én "keresztemhez" meg lehet te lennél gyenge...
    Szóval nem egyszerű ez az élet.
    Gyöngyi ( egy 22 hónapos ördögfióka anyukája :-) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De kedves vagy, köszönöm! :) Nagyon jól esnek a szavaid! Igyekszem bírni, néha kiszaladnék a világból, de aztán valahogy csak újra erőre kapok. Az biztos, hogy nem egyszerű az élet... Ha nem vagyok túl tolakodó, megkérdezhetem, hogy a Te kereszted mi? Néztem a profilodat, de nem láttam blogot, nem tudom írsz -e.

      Törlés
  2. Jaj én is sokszor kiszaladnék a világból. Pedig ha az elmúlt időszakot nézzük, sok panaszra nem lehet okom... Na látod ez gázabb, mint TE.
    Nem blogolok. :-)
    Vásárhelyen élünk, nagyszülők messze, férj ma elment külföldre, 6-7 hónap múlva jön haza először. Hát nem nagyon érzem az erőt.... :-/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor azért Neked sem lehet könnyű... Nekem mázlim, hogy az embör sokat segít, egyedül megőrülnék. A nagyszülők helybeliek, de nem nagyon vigyáznak rá, nem is nagyon kérjük különböző okok végett... :S

      Törlés
  3. Nekem is nagyon sokat segített Férj, amíg itthon volt. Csak hát katona és ha menni kell, akkor sajnos menni kell.
    Elolvastam a hoxas cikked ( láttam pár napja, csak nem tudtam, hogy te vagy ), tényleg azért jó hozzászólásokat kaptál.
    Az a baj, hogy akinek nincs a környezetében ilyen gyerek, az el se tudja képzelni és túlaggódónak tart.
    Keresztfiam sni-s és nála későn kezdtek el aggódni, ráfogták, hogy lusta és ennyi. Pedig ott is annyi jel volt. Szóval tényleg mindig mindenbe hallgass a megérzéseidre! És elhiszem, hogy bazi bántó lehet a beszólogatás, de hidd el, hogy jól csinálod. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor jól sejtettem, hogy ezért van távol tőletek. :( Nem lehet könnyű! Én nem tudom, hogy hogy bírnám.
      Igen, kívülállóként lehet, hogy túlaggódónak tűnhetek, de bírom, mikor az ilyen kötekedős megmondja a tutit neten keresztül, és lényegtelennek tartja, hogy több szakember megállapította már róla, hogy igenis van lemaradása, amit nem fog kinőni, és fejleszteni kell, és nem csak anyuka unatkozik. Azért örülök, hogy csak 1 ilyen balfék akadt, pedig azért jó páran hozzászóltak. :)
      Sajnálom, hogy a keresztfiad később kapott fejlesztést, mert tényleg sok múlik azon, hogy mikor avatkoznak be. Azért remélem nincs nagy baj, és majd szépen utoléri a kortársait! Nem értem, hogy az orvosok, védőnők ilyenkor hol vannak, vagy mit csinálnak??? Másokat meg (pl. barátnőméket) olyan piti dolgokkal basztatják, hogy nem igaz. (Lassabban gyarapszik a kiskrapek, de a nővére is ugyanígy fejlődött, mégis makk egészséges, barátnőm még hízási görbét is csinált, és tényleg teljesen ugyanaz...)

      Törlés
  4. Keresztfiam 2 évesen még nem beszélt. Mint később kiderült, a hallásával voltak bajok. És az egy dolog, hogy nem beszél, fiam is 22 hónaposan egy szót mondott csak, de azt nem vette észre senki, hogy nem is figyel, nem is érti az embert? :-(
    Ez azért olyan, ami megbocsáthatatlan. 3 évesen lehetett csak megműteni, addig a kis zárt világába élt. Elég komoly kihatásai vannak sajnos ennek. :-( Most 5 éves múlt, hát folyamatosan kell még mindig fejleszteni.
    Én is azt csinálnám, amit te. Ha elküldenek x helyről, mennék y helyre. Mert ezeket a dolgokat egy anya érzi.
    Csak sok szülő sajnos nem foglalkozik eleget a gyerekével. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegénykém! :( Az ő példája is mutatja, hogy nagyon nem mindegy, hogy mikor kezdik a fejlesztéseket. Bennünket első körben hallásvizsgálatra küldtek, pedig én úgy gondoltam, hogy hall (a másik szobából meghallotta a tv sercegését bekapcsoláskor pl).

      Törlés
  5. Keresztfiam két évesen nem beszélt még. Na hát az én fiam 23 hónapos és eddig a szókincse egy szóból állt. Erre ugye mindenki azt mondja, hogy lusta, meg fiú, meg majd, nyugalom..... de keresztfiaméknál sajnos az volt, hogy nem hallott, azért nem beszélt. :-( Csak nem is értem, főleg mióta van gyerekem, hogy ezt hogy nem vették észre? Meg előtte is voltak jelek, hogy 18 hónaposan indult csak el magától, addig csak vártak-vártak.
    Nem tudom, én nem tudnám azt megbocsátani magamnak, ha a késlekedésem miatt még gázabb helyzet lenne. Szóval tényleg azt csinálnám én is, amit te. Ha x legyint az aggódásodra, akkor mennék tovább.
    Jaj ez a lassabban gyarapszik a kedvencem. :-D Ezt bezzeg mindenhol észreveszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mikor felmerült a gyanú, hogy van valami a kisasszonnyal, mindenki azzal jött, hogy jaj, hát ráér a beszéddel. Egyszerűen nem fogták fel, hogy én nem azt vártam el a 18 hónaposomtól, hogy beszéljen, hanem azt, hogy mondjuk a nevére hallgasson, és egyszerű utasításokat végrehajtson.
      Én sem tudnám megbocsájtani magamnak, ha húznám az időt feleslegesen. Inkább nézzenek hülyének, mintsem később bánkódjak.

      Törlés

ShareThis

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...