1 hete fogtuk magunkat és hárman besétáltunk abba a pékségbe, ahol a kenyeret szoktuk venni. A Cukinak elmeséltük, hogy mi fog történni: "felöltözünk, megszámoljuk a lépcsőfokokat és elmegyünk a pékségbe és veszünk neked perecet". Teljesen bepörgött, örült és úgy érzem meg is értette. A napirendi kártyákat nem ártana bővítenünk, mert most (is) csak az eleje került fel, a pékség meg a visszaút nem.
Valahol olvastam, hogy az autistáknál az is egy nehéz ügy, hogy egy dologra figyeljenek, könnyen elkalandozik a gondolatuk és ha nincsenek konkrét célok részletekre bontva, akkor bizony elég nehéz velük. Ezt mondjuk nem csak olvastuk, hanem tapasztaltuk is. :) Így, mikor a legutóbb doktornőhöz mentem vele, akkor kinéztem egy viszonylag távoli házat vagy autót, és mondtam, hogy megkeressük a sárga házat vagy épp a kék autót. És ez eléggé bevált. Az egy hete is így jártunk el, sikerrel. :) (1 évvel ezelőtt még igencsak irányíthatatlan volt a drágaságunk, legtöbbször azzal cincálta az idegeinket, hogy mindig ellenkező irányba szeretett volna menni, mint mi és ha merészeltük közbeavatkozni, akkor éktelen sírás, hempergés a földön, tiltakozás volt a reakciója a próbálkozásainkra).
A pékségnél megkapta a beígért perecet, de arról csak azt a sós valamit nyammogta le, és persze a csábító sütiknek nem tudott ellenállni. Felemeltem és mondtam, hogy mutasson rá arra, amelyiket szeretné. Kicsit gondolkodott, de végül döntött. Ebből már többet falatozott, olyan kis édi volt. :)
Ja, és ami durva: ismét bebizonyította, hogy a memóriájával nincs gond: miközben mentünk a perecért, mondta, hogy kér fagyit, sárgát meg rózsaszínt. És bizony, ebben a pékségben ettünk fagylaltot vele és nekem úgy rémlik, hogy puncsot és vaníliát kértünk...
Hazafele elfáradt, így az apukája cipelte. :)
Örülnék, ha ez a vasárnapi családi kiruccanás hosszútávon is működne. Szombatonként én a helyi menhelyen önkénteskedem, férj meg focizik, így ez a nap kilőve. De ott a vasárnap. Most is mentünk (ma cukrászdában voltunk, kapott sütit) és már megvan a következő tervünk is (játszóház). :) Ezek a programok amellett, hogy a leányzónknak is tetszik, szerintem bennünket is összébb hoz, jó kedvre derít. Embernek és nekem szerintem azért is fontos ez ennyire, mert gyerekként egyikünknek sem volt nagyon része hasonló programokban, családi életben. Eddig azért nem szerveztünk hasonlókat, mert nem volt kivitelezhető, de olyan jó, hogy most már igen! :)
(Azért a pesszimista, szorongós énem elgondolkodott azon, hogy mi lesz, ha jön a játszóterezős időjárás/szezon... Hisz akkor lehet, hogy annyira oda akar majd kizárólag menni, hogy nem lehet eltántorítani tőle, ha épp más szerepel a terveinkben... De hátha megmarad ez a szintű együttműködési hajlandósága! :) )
Jaj de jó volt ezt olvasni! :)
VálaszTörlés