lassandebiztosan

2014. augusztus 27., szerda

Tetoválás

Ember csináltatott alkartetkót. Már én is terveztem egy ideje, de a végső lökést ez adta meg. Nagyon jól sikerült és ahhoz képest nem is került olyan sokba.
Az is motivál a tetoválásra, hogy eltüntessem egy kamaszkori ballépésem. Már vagy 12 évvel ezelőtt történt, hogy sok minden összejött és a kamaszkor is ott volt. Így azt gondoltam, hogy a lelki fájdalmat megpróbálom fizikai fájdalommal elfedni. Úgy emlékszem, hogy nem szerettem volna meghalni, de azért persze eljátszottam a gondolattal, de inkább csak tényleg ilyen ideglevezetés volt. És nem azért csináltam, hogy felhívjam magamra a figyelmet, hisz már akkor takargattam és szégyelltem, mikor még friss volt a seb. És ez azóta is így van. Ezért is utálom a jó időt, mert ilyenkor nem mászkálhatok pulcsiban... Nyáron pedig még jobban is látszódik, mert a csíkok nem barnulnak, míg a környező bőr igen, így jócskán fel szokott erősödni a kontraszt. :/


Gondoltam lézeres eltávolításra is, de azt meg azért nem szeretném, mert teljesen nem akarom, hogy eltűnjön, hisz az a valaki is én voltam, aki ezt csinálta magával. A célom annyi, hogy a kívülállók ne szúrják ki egyből.

Azért is szeretném elfedni, mert belegondolva az akkori dolgokhoz képest az azóta történtek miatt csontig vághatnám... De nem fogom. Majd kicsinál az élet, nem siettetem (annyira...)

Már voltam is a szalonban és mázlim volt, mert lemondtak egy időpontot, így 1 héten belül kaptam (Ember 3 hetet várt). :) Nagyon örültem és azt mondta a tetováló, hogy el lehet fedni azzal a fajta technikával, amit én kinéztem magamnak. Akvarell tetkóm lesz. :) Szerintem színes. De ez még nem biztos. Konkrétan azt sem tudom, hogy mit varrassak magamra, de a virág, macska, madár, szitakötő, lepke közül fogok szerintem választani.
Most ezerrel nézegetem az inspirációkat és azon jár az agyam folyamatosan, hogy mit, milyet, stb. Egészen rágyógyultam a témára.
Ilyesmikben gondolkodom:

Pinterest

Pinterest

Pinterest

Pinterest

Pinterest

Pinterest

2 megjegyzés:

  1. Jujj, de szépek! Én pillangó párti vagyok (bár a legtöbben azt választják tetkónak - legalábbis 20 éve biztosan :D ).

    VálaszTörlés
  2. Kicsi, szolid mintát válassz, ami éppen csak azt takarja amit kell. Hátha később meg a nagy mintát bánod meg.

    VálaszTörlés