Hamarosan írni fogok a nagylányról és az iskoláról bővebben, csak azt melósabb összefoglalni, mint a következő bejegyzést. Röviden annyi, hogy szeret járni szerencsére, a szorongása csökkent, az írása rengeteget fejlődött, olvasás, matek továbbra is remekül megy neki. Majd hozok képeket is, hogy mennyit változott egyem is meg a szorgalmas kis zuzáját neki. :) <3
A címről:
Múlthét pénteken úgy volt, hogy elmegyünk az Embörrel romantikusan uszodába kettesben. Rég mozdultunk már ki, kettesben meg pláne. A lubickolás előtt átmentem lépcsőházat takarítani, de valahogy szarul voltam. Nem volt kedvem semmihez sem, nyűgös voltam, a hasam meg egy picit fura volt, de mondom biztos csak azért, mert mostanában össze-vissza és keveset eszem. Nemsokkal a készülődés előtt szóltam, hogy szerintem hagyjuk. Először arra gondoltam, hogy biztos csak szorongok, mert már rég voltam fürdőruhában. A gyomorideget is ennek tudtam be. Férj viszont mindenáron ki akart mozdulni, így megegyeztünk, hogy elkocsikázunk egy közeli vizes helyhez. Odafele elkezdtem szédelegni. Megnéztük a befagyott holtágat, szép volt. Jól esett a friss levegőn lenni. Picit sétáltunk, majd jöttünk haza. A meleg nagyon rosszul esett és egyre rosszabbul lettem.Volt párszor, hogy elöntött a forróság, bedobogósodott a szívem, na mondom fasza, visszajött a pánikbetegség vagy mifene. Félúton meg is kellett állni és ki kellett szállnom emiatt.
Nagyon vártam, hogy hazaérjünk. Ahogy bevágódtam az ajtón, gyorsan levettem a kabátot és rohantam a wc-re: hánytam. Sugárban. Nagyon rossz volt, talán még sohasem volt még ilyen hányásom. Nagyon erőteljes volt, azt hittem, megfulladok. Majd pár perccel később meg hasmenésem lett.
Rettenetesen legyengültem, kába voltam, szédültem. Szerencsére le tudtam dőlni. Próbáltam piciket inni, kaptam sóba-vízbe krumplit, úgy tűnt, hogy jobban vagyok emésztőrendszerileg. Nagyot tévedtem, mert az első után kb 6 órával ugyanúgy sugárban okádtam. Ezután még óvatosabban és kisebb adagokban ittam, ettem. Nagyon örültem, hogy 1 db gyerek háztartási keksz bent maradt. 1 óra múlva ettem 2-t, azok sem jöttek ki. Mindez 2-3 óra körül volt, ugyanis aludni nem tudtam.
Másnap már nem hánytam, hasam még picit ment, de egyre jobban lettem. Sokat segített anyu és férj.
Vasárnap az Embör arra kelt, hogy szarul van. Nála is mindkét tünet, hasonló intenzitással jelent meg. :( Ő nem egy Nasivin-es csávó, de őt is ledöntötte ez a nyavalya. Mondta, hogy nem gondolta volna, hogy ez ennyire rossz. (Szerintem azért, mert míg ő lazán elvan megfázásnál 37,8-al, én már 37-nél legtöbbször dögrováson vagyok).
Remélem a nagylány nem kapja el! Bár lehet, hogy Ő hozta haza, mert másfél hete a mi bajunk előtt hányt.
Dr. Google szerint norovírus. Állítólag járvány is van, vigyázzatok a gyomor/bél nyálkahártyátokra, hogy ellenálljon a betolakodóknak (mi mindketten szétcsesztük, én éhezéssel, embör meg sok csípőset étel fogyasztásával).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése