Kis múltidézés, hisz jelenleg szerencsére fordult a kocka; tényleg lehet abban valami, hogy a sok szar után jönni fog jó is. :) (Csak győzze kivárni az ember...meg mé' nem lehetne vegyesen, arányosan kérni az adagolást???).
Anyák napja körül kezdődött a befordulásom egy erős premens. szindrómával, és olyan, mintha abba valamiért beleragadtam volna. Fura, hogy mennyit változik az ember, régebben egyáltalán nem viseltek meg a hormonváltozások, meg a menzesz, de szülés óta érzékenyebb vagyok. És ahogy telik az idő, egyre rosszabb. :/
Rengeteg szomorú dolog is történt. Nagyon megviseltek. A menhelyen, ahol önkénteskedem, meghalt a kedvenc kutyám. :( Pedig előtte lett volna egy szép élet, hisz Németországba utazhatott volna, (ahol egész mást jelent az állattartás, mint Magyarországon, óriási a különbség), csak a határt kizárólag ivartalanított kutyák léphetik át. Ez amúgy jó és ennek a szigornak is köszönhető, hogy náluk elhanyagolható mennyiségű a túlszaporulat, nem úgy, mint itt... Viszont sajnos az én drágám nem élte túl, műtéti komplikáció történt. :'( A szívem szakadt meg, két napig zokogtam (pedig ritkán szoktam sírni, nehezen adom ki, de most kijött). Dühös voltam, elkeseredett, csalódott és mardosott a bűntudat, mert ha nem küldtem volna ki pl. az adatlapját a német partnerszervezetnek, akkor még most is élhetne. De nem szabad így hozzáállni, hisz nem visz előre és értelmetlen, sajnos a rossz dolgok is hozzátartoznak az élethez és ahhoz, hogy sok kutyusnak legyen esélye boldog gazdis életet élnie, ahhoz kockáztatni kell. Annyira egy kedves kutya volt, hihetetlenül jó idegrendszerrel, jámborsággal, méltósággal. Nem volt már mai hölgy, ősz pofija volt, imádtam. :(
Nem sokkal később pedig az egyik ismerősöm kutyáját gázolták el. Akkor is összeomlottam. :(
Aztán édesanyucikám sem járult hozzá ahhoz, hogy a lelkiállapotom stabil legyen. Történt ugyanis, hogy a kedvenc zenekarom fellépett a városunkban, már előre megvettem a jegyet, számoltam, hogy mennyit kell még aludni :D meg ilyenek. Úgy volt tervezve, hogy anyósom vigyáz a leányzóra. De közben sógornőm meg terhes volt, a konci után kb. 2 hétre volt kiírva. Ez ugye nem sok idő. (Persze ekkor is megkaptam, hogy túlaggódó meg hülye vagyok...aztán 4 nap múlva világra jött.) És mivel mindenáron el szerettem volna menni, így arra gondoltam én kis butus, hogy ha sógornő pont azon a szombaton szült volna (akkor valószínűleg anyós vigyázott volna a 2 idősebb tesóra), mikor a koncert van, akkor megkértem volna anyut, hogy jöjjön át és vigyázzon a kisonokájára. Felhívta férj, és hát a reakciója hogy is írjam, nem volt túl szalonképes... Engem az borított ki leginkább, hogy próbált visszaélni a "hatalmával", egyből azt mondta, hogy nem, és mindenféle hülye, nevetséges, mondvacsinált indok ömlött ki a szájából. Odáig fajult, hogy kinyomtuk a francba a telefont. Majd visszahívott és valószínűleg leesett neki, hogy nem volt túl cuki, és próbált egyezkedni, hogy átjön, ha nálunk tarthatja meg a szülinapját és jöhet a barátnője (aki azt sem tudja, hogy hol lakunk és ez lenne a szülcsinapcsi csattanója, hogy kiderülne, hogy az ünnepelt lánya már nem ott lakik, ahol eddig o.O...) Ekkor már végképp elgurult a gyógyszerem és rettenetesen fájt az önzősége. Meg utálom, ha zsarolnak. Meg ekkor feltört belőlem az a sok negatív dolog, amivel traktál. Mert ugye heti négyszer ő vigyáz a leányzóra, míg én dolgozom. Pár óráról van csak szó... Minden elő van készítve, semmit nem kell csinálnia, ücsörög, olvasgat, stb., semmi megterhelő dolog. De ő ettől is ki van akadva és úgy éli meg, mintha ez munka lenne. Szó szerint ezt mondta. Hogy lehet a saját unokámra való vigyázást munkának nevezni??? Fáj! És nem szórakozom aközben, mikor vigyáz rá, hanem melózok. Meg olyanokkal jön, hogy egy bébiszitter ezért mennyit kérne. És hasonló nyalánkságok. Nagyon jó érzéke van ahhoz, hogy kiakasszon és ez egy idióta munkahelyen történő munkavégzés előtt külön kellemes és megalapozza a hangulatom...
A meló (mármint a hangulat legtöbbször) egyébként is egy nagy fos és nekem megalázó, hogy !!!2!!! órában alkalmaznak (és hogy nem kaptam vissza a hajnali melómat, mer' megszűnt, így anyámra vagyok utalva, mert ha nem vigyáz a Cukira, akkor nem tudok dolgozni). Na nem azért, mert annyira szar munkaerő lennék, hanem mert mi kétórásak nem számítunk bele statisztikailag a létszámba, így a főni jó elbírálást kap év végén... Kértem, hogy had lehessek már 4 órás, de szőrszálhasogatós indokkal elzavart a jó édes anyukámba a főnök.
Múlt héten bemegyek, erre az egyik kolléganő sír. Nem miattam, hanem azért, mert a kakikavarás, hátba támadás nagyon megy nálunk... Meg az ok nélküli basztatás és még sorolhatnám. Fos!
Aztán bónuszként még férj is játszadozott a bizalmammal (bár nem direkt és szégyellem, hogy turkáltam és nem tartottam tiszteletben a privát szféráját vagyis a telefonját).
A várva várt koncert sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Áttörtük magunkat a tömegen, egy picsa mellé/elé álltunk, aki folyamatosan inzultált bennünket, de okosan csinálta, legalábbis úgy, hogy külső szemlélő számára ne legyen látható. Férjnek meg nekem is folyamatosan pofázott, az oldalamat meg folyamatosan bögdöste. És hát egy idő után rohadtul meguntam és elkezdtem kicsit durvábban táncolna. Meg férj is. Erre a biztiboy meg jött, hogy álljunk le és hátrébb tessékelt bennünket. o.O Onyádat, gondoltam magamban. Majd én visszahúztam az első sorokba, de férj nem. :( Csomó ideig tekintgettem hátra, hogy hátha valahol feltűnik, de nem. :( Elmondása alapján nem tudta magát átverekedni a tömegen. :/ Így egyedül táncikáltam. Mármint igazából nem, mert az egyik ismerősöm ott volt, de nem bántam volna, ha férj is mellettem lett volna. Aztán mivel a picsa, aki miatt el lettünk vezetve, a bögyömbe volt, így fogtam magam és pár percig direkt előtte tomboltam (és eközben ő és a faszija még mindig csak álltak, mint két nagy f@sz, ezért kár az első sorokban foglalni a helyet szerintem, de később a tömeg azért hátrébb sodorta őket) A biztonsági őrre meg azért rákacsintottam és vihogtam egy nagyot a képébe, mikor a buli a tetőfokára hágott és az első sorokban ment a tánci legalább olyan intenzitással, mint amiért mi ki lettünk toloncolva... :/
Aztán hazafele is összebalhéztunk és külön utakon csatangoltunk az embörrel. Nem volt az év bulija, de mindegy, azért jó volt kimozdulni, még a zavaró tényezők ellenére is.
Most hirtelen ennyi a rinya, van több dolog ezen kívül még ami bánt, aggaszt, szorongással tölt el; de így is sikerült bő lére eresztenem a posztot, szóval egy darabig hagyom a negatív áradat szavakba öntését. :) Hamarosan jövök a vidám beszámolóval is, van miről írnom szerencsére ilyen téren is. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése