A keserű szájíz mellett azért természetesen jól esett a műsor és megható is volt. De mondjuk mire elérzékenyültem volna, addigra már vége is volt. 1 vers, 1 dal, majd ajándék. Cuki szégyellősre vette a figurát, így szinte csak tátogott, de persze így is eszméletlenül aranyos volt és meg tudtam volna zabálni. :)
Kaptam begóniát, egy karkötőt, amit ő fűzött és hazaérve meg már el szerette volna tulajdonítani. :D
Sokszor rugalmatlan, de most is azt erősítette meg bennem, hogy tud ő alkalmazkodni. Hisz most nagy változás volt az ovis napi rutinhoz képest az, hogy hamarabb, ebéd előtt mentem érte, hogy bementünk egy kis eldugott szobába, hogy nem ebédelt ott, nem kapott uzsonnát, stb. De ügyesen vette mindezt, zokszó, sírás nélkül működött együtt.