Ez volt életem eddigi legszélsőségesebb éve, tele ellentétes érzelmekkel, történésekkel:
Legboldogabb akkor voltam, mikor először hallottam a Cuki sírását, és a mellkasomra tették; a legszomorúbb pedig akkor, mikor 4 napig nem láthattam.
Terhesen gyönyörűnek éreztem magam, soha akkora önbizalmam nem volt, mint nagy pocakkal; szülés után viszont nagyon rondának gondoltam magam. (Azóta már megbarátkoztam új külsőmmel, legnagyobb átalakuláson a hasam ment át, olyan ráncos a sok csíktól bizonyos pózban, mint egy herezacsi) :)
Bátor, hős ősanya is voltam (szülés alatt és után), majd ez átváltott elveszett, tehetetlen, szerencsétlen, gyenge vagyok érzésbe.
Szaranyu a kiszáradásakor; szuperanyu, mikor bár mindenki hülyének nézett, mégis elvittem gyógytornászhoz, és sajnos nem csaltak a megérzéseim.
Kicsattanó testi-lelki egészség terhesen, majd ezek teljes ellentéte.
Ebben az évben megajándékozott a sors az összes olyan nyavalyával, amit eddig csak hisztinek, gyengeségnek tartottam, mint pl.: migrén (erről majd nemsokára bővebben is írok). Ezzel tanít az élet egy kis toleranciára.
Idővel a rossz dolgok emlékei halványodni fognak, és eljön majd a nap, mikor csak az év legfontosabb, legcsodálatosabb eseményére fogok emlékezni: a drágánk születésére, hisz ez volt az év fénypontja. :)
Mindenkinek boldog új évet!
