A tegnapi kiborulásom után, szinte egyik percről a másikra térítettek észhez, és nem tudok érte eléggé hálás lenni!!! Sajnos alapból depire, önsajnálatra hajlamos természetű vagyok; így az ilyen felrázások leírhatatlanul hasznosak számomra! Itt is szeretném nektek csajok megköszönni mindazt, amit értünk/értem tettetek! ♥♥♥
3 idézetet hoztam tőlük, szerintem sok sorstársnak hasznos lehet. Jusson eszünkbe a nehezebb napokon:
"Az autizmus vagyok. Nem tehettek ellenem semmit. De ha elfogadtok és megtanultok velem élni, akkor tehetetlenné válok veletek szemben. Túl erősek vagytok ahhoz, hogy én erős legyek. Leromboljátok a határaimat és tudomást sem vesztek rólam. Elvesztem...győztetek! MERT FELTÉTEL NÉLKÜL SZERETTEK ÉS EZ ELLEN NEM TEHETEK SEMMIT!"
" Autizmus vagyok. Fonák tükör a ti világotokra. Akibe beköltözöm, abból kiirtom a hazugságot, a csalást és a képmutatást. Bár ezzel védtelenné teszem szállásadómat, de ha szereted és segíted, látni fogod, hogy milyen sok tehetséget adok neki ajándékba, amivel boldogulhat. Autizmus vagyok. Csak az láthatja és érezheti olyan kivételesen a világot, akibe beköltözöm. Ha szeretsz és kinyitod a szívedet felém, talán neked is lehet szerencséd felpróbálni a szemüvegemet. Csak szeress engem is, aki része vagyok a gyermekednek. Nem ellenség, nem barát, hanem valami más, ami értékes alternatívája az életnek."
"(...) nekem eltökélt szándékom az autizmus pozitív oldalának kommunikálása. Nagyon sok irodalom szól arról, hogy ez milyen nehézségekkel jár, amiben a fájdalmukban, nehézségükben egymásra találhatnak a szülők. Az is nagyon fontos, tudom! De az éremnek két oldala van, a borús oldal megosztása ad erőt az együttérzésre és megértésre a nehéz helyzetekben, másik, pozitív oldala - ami eddig nem kapott elég teret a köztudatban - szent meggyőződésem, hogy óriási erőt tud adni ahhoz, hogy higgyünk a gyermekünkben és szeretni tudjuk az állapotot, ami ha akarjuk, ha nem, a végzetünk. és a hit az, ami igazán előrevisz, örömet, boldogságot tud hozni.... nem a gyászos sorsközösség. A gyászban mi szülők vagyunk a főszereplők, a hitben viszont a gyermek. A gyászban csak a szülőtársakkal tudunk osztozni. Az örömben a gyermekkel is. Engem ez visz előre. Engem a hit tudott kirántani a boldogtalanságból és a félelemből. Én ezért viszem ezt a zászlómon. Remélem egyszer össze tudom szedni a gondolatomat mélységeiben is és meg tudom írni az egészet. Szeretném, hogy mások is így érezzenek. És az egyetlen életüket boldogan tudják élni, autizmussal együtt. Legalábbis, az autista gyermekük miatt sose legyenek boldogtalanok!"
Hú, ez szép. Így kellene! :-)
VálaszTörlésÉs tényleg, leginkább te is az együttérzést és megértést szeretnéd... ugye? ami szerintem kurvára érthető, és egyébként szerintem meg is kapod. De milyen igaz, amit itt olvastam. Csak olvasni nyilván egyszerűbb. Én drukkolok, hogy így tudj hozzáállni.
Úgy érzem, hogy leginkább megértésre vágyom. Sajnálatra nem, az semmire nem jó. Sajnálom én eleget magunkat. :D
TörlésMég biztos kell idő, mire így fogok hozzáállni, de mennyivel könnyebb, hogy kaptam útmutatót!
Én sem együttérzést sem megértést nem szeretnék, mert nem sajnálatot szeretnék, hanem azt, hogy ne elítélve, fura undorral, orrhúzással nézzenek a gyerekemre. Egyszerűen úgy nézzenek rá mint egy gyerekre... mert ő egy gyerek. M
VálaszTörlésÉn a megértést fontosnak tartom. Mert szerintem ez kell ahhoz, hogy ne undorodva nézzenek a gyerekre.
TörlésAz természetes, hogy megnézik a lányomat, ezen nem is szoktam kiakadni, hisz automatikusan vonzza a szemet a furcsaság (és ő aztán szokta rendesen hozni a formáját...), hanem attól tudok hülyét kapni, mikor úgy bámulnak, mint borjú az újkapura. Ilyenkor férjem elég határozott hangon meg szokta kérdezni a szájtátót, hogy "Segíthetek esetleg valamiben???". Erre aztán észbe kapnak és abbahagyják. Legalábbis legtöbbször.Persze, én is megnézem, ha valaki más, de nem tapasztom rá a szemeimet és nem kezdek el fintorogni. De sok embernek ez nem megy sajnos. :( Legutóbb a fejlesztőben bámult meg úgy egy anyuka, hogy majdnem leesett a lépcsőről. :(
De mit bamulnak??? Komolyan kerdezem. Amugy sajnalom, hogy ideszulettetek, mashol nem kene ennyit adni masokra. Itthon szokas mindent megbamulni, multkor az ikeaban hisztizett egy kislany, mindenki oket nezte es tettek a megjegyzeseket. Azt hittem felrobbanok. A hisztizo gyerek szulei halistennek kulfoldiek voltak es pont leszartak ki szol be, tettek a dolgukat, de nem tudom mit kepzelnek magukrol egyesek... ha sir a gyereked alapbol rossz erzes, hat meg ha beszolnak....
TörlésA bambulást én sem értem. Még nyáron történt, amikor Fanni befeküdt a homokozóba, arccal a homok felé, közben ordított, dobálta magát... mondom, mi a f@sz van vele,de halálra hergelt, hogy lesnek... mintha az ő gyerekük még sosem hisztizett volna... én komolyan nem is értem. És akinek van gyereke, az nagyon jól tudja, hogy olykor hisztiznek. Azt utálom a legjobban, amikor gyerekkel vannak ők is, és úgy bambulnak. Mellesleg lehet olyan is, hogy valakinek kezelhetőbb a gyereke, más habitusú, mittomén, miért kell egyből ferde szemmel nézni csak azért, mert a másik szülő egy másik élethelyzetben van.... szerintem ilyenkor nem fogják fel agyilag, hogy nem a szülő tehet róla... vagy nem tudom.
TörlésLegalábbis velem általában az fordul elő, hogy nem Fannit nézik, hanem engem. De ugyanúgy idegesítene, ha Fannit néznék, csak azt végképp nem értem, hogy mit akarnak, mit várnak tőlem, hogy mit csináljak, miközben hisztizik... már rég fordult elő, de tényleg szar. Én hasonló helyzetben már megpróbálok csak véletlenül sem odapillantani, nehogy azt higgyék, hogy bambulok. :-D
TörlésÉn is igy vagyok vele, itt az IKEA-s esetnél szerintem én voltam az egyetlen, aki nem ciccogott és nézett. :D
TörlésIrország amúgy ezért is szuper, mikor Peti folyton sirt séta alatt, senki sem neheztelt, volt, aki együttérzően megveregette a vállam, hogy van ez igy, volt, aki csak mondta, hogy hát, előfordul az ilyen, kitartást és sosem éreztem azt, hogy lecsesznek, mert sirni mer a gyerekem.
Part: én azt bírom, hogy úgy csinálják, mintha az ő gyerekeik vagy ők sosem hisztiztek volna. :D Persze, odanéz az ember, hogy mi a nagy zaj, de nem kezdek el észt osztani. Mi ebben olyan nehéz???
TörlésBabi: most gondold el, nekünk minden hazajövetel ilyen a játszóról... :( És alapból füstöl az agyam, hogy mééé nem lehet legalább 10 esetből egyszer hiszti nélkül feljönni, erre még a sok bámuló tesz egy lapáttal azért rá, hogy még jobb legyen. :D
Kati, csakazolvassa kérdezi, miről blogolsz :-)
VálaszTörlésMajdnem beírtam, de gondoltam, inkább szólok :D
Köszi, hogy szóltál! :) Nahát, nem semmi, hogy ott is összefutottunk! :)
Törlés