Még nem terveztem erről írni, de nem olyan rég két blogban is olvastam az integrálásról. Nesreca bejegyzése nagyon jól esett, Babién viszont napokig rágódtam. Egyébként nagyon örülök, hogy megírta, annak ellenére, hogy több részével nem értek egyet, és egy-két dolog fájt is. De nincs bennem harag, sőt, hasznosnak tartom, mert szerintem rengetegen hasonlóan vélekednek a másságról, integrálásról. Így legalább van lövésem arról, hogy majd mire készüljek, ha a Tündüs közösségbe fog kerülni, és ha kiderül a "titkunk", miért fognak tőlünk félni páran, vagy miért néznek esetleg csúnyán.
Nyilvánvalóan nem tudom a kérdést elfogultság nélkül szemlélni, hisz érintettek vagyunk. Viszont, szerintem, ha nem lenne egy ijesztő SNI-s gyerekem (aki valójában nem is annyira félelmetes, csak olyan fú de nagyon csúnyán hangzik az, hogy speckó nevelési igényű) akkor is hasonlóan vélekednék. Azért tartom ezt valószínűnek, mert gyerekként találkoztam több eltérő fejlődésű, fogyatékos, kerekesszékes gyerekkel, felnőttel. Ha csak hallottam volna a létezésükről, arról, hogy őket is el kell fogadni, és például csak tv-ben láttam volna őket, máshogy állnék ehhez a témához. Szerintem könnyebb volt így megérteni, elfogadni. Sőt, ha lett volna SNI-s osztálytársam, csoporttársam, még inkább az lett volna. Nagyon hasznos dolognak tartom az integrálást, hisz mindkét fél profitál(hat) belőle.
Ugyanakkor sok szülőben ott van a rettegés, hogy hát de egy "ilyen" gyerek hátráltatja az én csemetém fejlődését, visszafogja, stb. Én úgy gondolom, hogy ez alaptalan félelem, ugyanis, például ha visszaemlékszem, mindig voltak bukdácsoló osztálytársaim, de ettől én még nem lettem rossz tanuló. Attól, hogy az én lányom nem úgy kommunikál, még nem fog visszafejlődni miatta a többi gyerek beszélőkéje. És lehetne még sok példát felhozni...
Erős a gyanúm, hogy azért van sok szülőben negatív érzés ezzel a témával kapcsolatban, mert hiányosak az ismereteik, szóval nem képzelem én azt, hogy hú, hát milyen érzéketlen tuskók, és gonoszak ők, akiknek könnyebb kereszt jutott. Ezzel persze nincs is baj, mert miért is kellene nekik tudniuk bármit is mondjuk a szakértői bizottságokról (akiknek egyik feladata az is, hogy eldöntsék, hogy egy adott gyerkőcöt lehet -e integrálni, vagy jobb neki és a többieknek a szegregált csoport). A baj ott kezdődik, ha nem kapnak választ a kérdéseikre. Sokszor nehéz persze kérdezni, én is van, hogy félek, nehogy megbántsak valakit. De szerintem a közöny, és elfordulás nagyon rossz tanácsadó. Ezekről a dolgokról kell beszélni, hogy tisztuljon a kép. Lehet, hogy vannak, akik érintett anyukaként, apukaként nem szívesen tartanak felvilágosítást, de a tapasztalatom inkább az, hogy nagyon szívesen mesélünk, osztunk meg tapasztalatot, és reményeim szerint oszlatunk el félelmeket.
Akit érdekel a téma, és szeretne az autizmus kapcsán egy nagyon hasznos bejegyzést olvasni, annak jó szívvel ajánlom ezt:
http://merjmaslenni.blogspot.hu/2013/06/autizmussal-elo-gyermek-bolcsodeben.html
Pár videót is hozok. Valahogy véletlenül találtam rájuk. Az állásinterjúsra emlékszem is, a többire nem annyira, de most, valamilyen szinten érintettként még inkább szíven ütöttek ezek az 1 perces filmek:
Ez szerintem jócskán arcul csap:
Megható:
Ez úgyszintén:
"Itt mindenki nagyon aranyos. Például az a lány, aki mindig izgul, hogy nem fér el." Szívszorító:
Az ebben elmondottakat pedig sajnos (ha nem is olyan durván, de) a saját bőrünkön tapasztaljuk:
Nagyon jók a videók!
VálaszTörlésÉn úgy gondolom, hogy sokan attól félnek, ha pl. az oviba az ő gyereke csoportjába kerül egy sni-s, akkor visszarántja a gyerekét. Szóval egy héten esetleg nem három mondókát tudnak megtanulni, hanem kettőt és ez akkora tragédia pár szülőnek. :-/
Szerintem is sokszor a felnőttekkel van gond, nem a gyerekekkel. Ők még elég tisztán és ártatlanul látják a dolgokat, később nevelődik beléjük, hogy ítélkeznek.
Meghát a tudatlanság a legrosszabb, sok felnőtt nem tudja mi az amikor fejlesztésre viszed a gyereket... stb. Mindenki hallott már a Dévényről, de mégse tudják mit csinálnak ott...
Mondjuk azért úgy könnyebb elfogadónak lenni, ha van sni-s a környezetedbe!
És szerintem ez a félelem is a tudatlanságból adódik, hisz sokan nem is sejtik, hogy az integrálás nem az, hogy bevágnak 20 sni-s gyereket,és közben a többiek meg sínylődnek, és nem jut rájuk elég figyelem. Hisz egy sni-s gyereknél megvan határozva, hogy hány gyereket tesz ki, és annyival kevesebb gyereket vesznek fel, szóval ez is hozzájárul, hogy szegény épek ne szenvedjenek a "kényszerű figyelemhiánytól". Arról nem is beszélve, hogy hány olyan gyerek van, aki nincs lepapírozva, de sokkal több figyelmet igényel, mint bármely speciális gyerkőc... És szomorú vagyok, hogy sok gyerek pont azért nem kapja meg a korai fejlesztést, mert a szülők titkolóznak, pontosan azért, mert félnek az elítéléstől, kirekesztéstől. Ha mázlisták, akkor van pénzük maszek fejlesztésre, de ha nem, akkor választani kell: melyik farkamat harapjam? Megbélyegzem a gyerekemet, ezzel kétség kívül megnehezítve például az intézményválasztást, és a beilleszkedést, vagy vállalom, hogy titokban tartom, amíg lehet (nem lehet amúgy sokáig, a közösségben úgyis kiborul a bili), de akkor meg nem tudok tükörbe nézni. Nem egyszerű dolgok ezek. :(
TörlésNekem még pihen a témában egy bejegyzésem (piszkozatban van)... sokat morfondíroztam rajta, hogy megosszam-e...
VálaszTörlésegyébként én azt nem tartom hátráltató dolognak, ha egy beszédhibás, vagy egy gyengén látó van egy ovis csoportban, vagy akár az iskolában... az autizmusnak is sok válfaja van, és ne haragudjatok érte, de több magánlevelet is kaptam a posztjaim után, amikben olyan tapasztalatokról számolnak be, hogy a súlyosan autista gyerekek integrációja nem éppen sikeres... egyik fél részéről sem az... szerintem az is szomorú, hogy akinek negatív tapasztalata van az integrációval kapcsolatban, az csak priváte osztotta meg velem ezeket, mert a hallgatóság miatt nem meri felvállalni... én senkit sem akartam megbántani, de nekem más elképzeléseim vannak... nem előítéletek ezek, egyszerűen tények, és én nem biztos, hogy olyan integrációs oviba beadom Fannit, ahol súlyos értelmi fogyatékosok vannak... mondom, az enyhébb verzió más, de a súlyosról sajnos nem sok jó tapasztalattal találkoztam... ez nem gonoszság vagy tapintatlanság, egyszerűen őszintén akartam írni a blogban, és mondom, most is van egy fél posztnyi mondanivalóm, de valószínűleg nem fogom megosztani... nem tudtam, hogy ennyire mélyen érintett, sajnálom!
A szülők nem feltétlenül tapasztalatlanok, lehet, hogy találkoztak más negatív tapasztalatokkal, és így ők már inkább nem kockáztatnak. AHOL anyum dolgozik, ott csak enyhe hallássérült, vagy enyhe hiperaktív gyerekek vannak, és ott gyakorlatilag nincs is szükség integrációra, hiszen a nem hiperaktívok között is vannak elevenebb gyerekek, tehát szinte egyből integrálódnak a csoportba... a privát levélben kapott tapasztalatok szerint viszont a nagy létszámban jelen lévő és súlyos SNI-s gyerekek hátráltatják az épeket az alkotásban, rajzolásban, gyurmázásban, és ezt még az óvónők sem tagadták... lesöprik az asztalról a papírokat, vagy egyik másik levél írója szerint megzavarják a szerepjátékot, ezzel kizökkentve a többieket, konfliktust generálva, stb... szerintem ott a hiba ebben a rendszerben, hogy olyan elvárásokkal vannak a 3 éves gyerekek felé, ami teljesíthetetlen, és így nekem nem szimpatikus. Ha Fannit mégis integrációs oviba adom, akkor nem fogom tőle elvárni, hogy a rajza lesöprése után azt gondolja magában, hogy "jajj, szegény", és nem fogok rá haragudni, ha ez az egész úgy jön le neki, hogy "jött egy gyerek, aki tönkretette a rajzát, és ő nem akar vele többet játszani". Nem azért nem fogok haragudni rá, mert előítéleteim vannak, hanem azért mert pici még, és nem érthet meg ennyi idősen mindent. Én úgy fogom nevelni, hogy elfogadja a másságot, de ennek az ideális időpontját nem 6 éves kora alatt látom... általános iskolában már nem lesznek SNI-s osztálytársai, és egy idő után elfelejti az egészet, hogy valaha is találkozott sérült gyerekekkel... nem az sni-s gyerekekkel kapcsolatban vannak kétségeim, én a rendszerben nem hiszek!
A videók nagyon jók, hatásosak, és támogatom, hogy készüljenek ilyen videók, de szerintem csak felnőtt fejjel vagyunk képesek ezeket a dolgokat felfogni és feldolgozni. Én nem értek azzal egyet, hogy a gyerekek mekkora profik az elfogadásban... meg hogy nekik természetes az egész... ez nem igaz... ha egy gyerek furán viselkedik a játszótéren, vagy csurog a nyála, akkor Fanni megijed, és én mondhatok bármit, ő nem akar ott maradni... nem gonosz ő, csak kicsi, és nem érti!
Ne haragudj, de én szeretek őszinte lenni, és szerintem neked is jobb, ha hallod a másik oldalt. Én nagyon bírlak, és hidd el, nem volt egyszerű a döntés, hogy ebben a témában is vállaljam a véleményemet!
Én kíváncsi lennék arra a piszkozatra. Pont ezért is örülök, hogy megírtad a posztjaidat. Mert, ahogy a negatív tapasztalatos privát üzenetek is jelzik: ez még ismeretlenül, arc nélkül sem vállalható, ezek szerint. És ez hatványozottan igaz a való életre, mikor is a "sima" szülők, mivel sunnyognak, nem mondják el a véleményüket, csak ujjal mutogatnak a problémás gyerekekre, tökéletes táptalajt adnak ezzel a konfliktusra, ugyanis az sni-s szülő meg nem érti, hogy mi a fasz bajuk van ezeknek. Ezért is kellene kommunikálni. Nem értem, hogy akik írtak neked, miért nem vállalták fel??? Talán, mert a szívük mélyén tudják, hogy az önzés (ami teljesen jogos, mert egy szülő legyen is önző a saját gyereke érdekében)mögött azért megszólal a lelkiismeretük? Szerintem inkább az érdekes, hogy mi, akik pozitívan állunk az integráláshoz, mertünk nyíltan hozzászólni a bejegyzésedhez. Pedig nyilván az én hsz-om is sokakban ellenérzést keltett. Vagy attól félnek, hogy megbántják a magamfajtákat a véleményükkel? Elárulom, hogy aki megkapta azt a kitüntetett címet, hogy a gyereke sni-s, már elég sok mindenen keresztülment, az első csatát magával is meg kellett vívnia, és a társadalom, a rendszer, az egészségügy megerősítette már a lelkünket annyira, hogy egy-két negatív vélemény abszolút nem küld padlóra, sőt, ha jogos, akkor el is gondolkodna rajta az ember.
TörlésAbban miért vagy olyan biztos, hogy olyan iskolába íratod, ami nem integrál? Akkor, a véleményed szerint már elég érett lesz hozzá, hogy feldolgozza, így nem értem, hogy miért zárkózol el egyből ez elől?
A gyerekek sem egyformán elfogadóak, de a többségük jóval profibb, mint a felnőttek. És lehet, hogy megérzi mondjuk Fanni a rezgésedet, hogy Te tudat alatt nagyon sajnálod a sérült kisgyereket, és ezt átveszi. Viszont szerintem erre nem az a megoldás, hogy rejtsük el Fanni elől a nyálcsorgósokat, de az sem, ha erőltetjük, hogy na már pedig játszol vele, és punktum. Ha huszadjára lát sérült gyereket, és megerősítést kap felnőttől, hogy nincs oka a félelemre, akkor idővel nagy valószínűséggel kioltódik a félelme.
Én nagyon örülök,hogy felvállaltad a véleményed, maradj is őszinte!
Nem feltétlenül lesz érett hozzá általános iskolában sem... ez majd akkor kiderül! Oké, nem zárkózok el, hogy integrált iskolába menjen, nyilván számítani fognak az oviban szerzett tapasztalatok... mondom, nekem semmi ellenvetésem nincs a mozgássérültekkel, vagy a hiperaktívokkal, vagy a beszédhibásokkal kapcsolatban... nem is értem, hogy miért kapnak SNI számot! Akármennyire is kellemetlen ezt pont neked írnom, de én az értelmi fogyatékosoktól és az autizmustól tartok... nem az enyhébb válfajoktól, inkább a nagyon durva verzióktól... és nem attól félek, amit Gyöngyi írt... hogy konkrétan nem 3 mondókát fog megtanulni, hanem 2-t... nem, inkább attól félek, hogy milyen hatással lesz rá ez az egész... figyelj, egyébként valószínű, hogy integrált oviba megy, csak még mindig nem kaptam választ rá, hogy ez az ominózus ovinál mit is jelent... milyen arányok vannak, és milyen típusú "sérültek" -olyan csúnyán hangzik így, de nem tudom másképp írni, hogy érthető legyen! Azt sem tudom, hogy hogyan kérdezzem ezt meg (most éppen szülők után kutatok, mert az oviban nem merem megkérdezni!!!)! Én nem akarom eldugni a nyálcsorgatósoktól (de csúnyán írtad :-) ), de pl. annak semmi értelmét nem látom, hogy az a gyerek, aki egész nap csak a plafont nézi, azt integrált oviba írassák. Abban egyetérthetünk, hogy ő fel sem fogja, hogy hol van, a többieknek sincs benne nagy ráció, mert kommunikálni se tudnak vele, nemhogy játszani vagy elfogadást tanulni. Én értem, hogy Nesreca bejegyzése jól esett neked, de pl. ott egy leszíjazott gyereket is felvettek a bölcsibe... én ezt nemhogy nem tartom jó ötletnek, de szerintem egyenesen felháborító! A gyerek anyját azért megkérdezném róla, hogy ennek ugyan mi értelme van? NEM fejleszthető, nem tud beilleszkedni, látnivalót csinál a gyerekéből. Lehet, hogy még rángatózik is, tuti, hogy pl. Fanni szívbajt kapna tőle. De őszintén, te ennek a fajta (szerintem drasztikus) integrációnak is látod értelmét? Abban egyetértek, hogy nyilván idővel megszokná a helyzetet, és talán nem félne, nem lenne megijedve, de vajon ez egyenértékű azzal, hogy később felnőttkorában elfogadó lesz???
TörlésHa elfogadsz egy tanácsot, inkább beíratásnál kérdezz rá az illetékeseknél, ne egyből a szülőket kérdezd, mert ők tudnak ám ferdíteni és nem is tudnak szerintem olyan pontos infót például az eloszlásról, és a fokról. Ha egy sni-s olyat csinált egy nem sni-sel, amit egy nem sni-s is lazán csinál, a szülők többsége könnyen összefüggésbe hozza azzal, hogy jaj, hát azért történt, mert sni-s, és a halál f@szára küldené és mágján megégetné, aki kitalálta az integrálást.
TörlésTe írtad, hogy Fanni fél azoktól, akik csorgatják a nyálukat, én csak összevontam a két szót, nem hinném, hogy ez csúnyábban hangzik, és pusztán spórolás (na jó, némi irónia) miatt csináltam jelzőt a szavaidból. De most a magyarázkodás miatt cseszhetem az időmegtakarítást. :P :)
Valószínűleg nem azért szíjazták le a kisgyereket, hogy felháborodást keltsenek... Valószínűleg azért, mert le kell. Nem ismerem az említett kisgyereket, de lehet, hogy a külsőség nem áll összhangban azzal, hogy integrálható -e, vagy sem. Nem tudom a nevét annak a híres ?fizikusnak?, de szegény, ő is súlyosan akadályozott, és mégis akkor koponya, hogy nem igaz... Lehet, hogy a kiszíjazott kisgyereket csak oda tudják berakni a szülei, mert egyszerűen nincs más lehetőségük, nincs a környéken például olyan szegregált intézmény, ami fogadná. És most gondolj bele: te két egészséges gyerek mellett is vágysz kikapcsolódásra. Elképzelhető, hogy ezek a szülők is szeretnének egy kis levegőt kapni, vagy még ennél is egyszerűbb megfontolásból kénytelenek intézménybe tenni: dolgozniuk kell. Sokan azt hiszik, hogy nagyon jól meg lehet élni a hosszabított gyes+ emelt családi kombó mellett, de nem árt azt is észben tartani, hogy egy ilyen gyermek fejlesztése, kezelése sokkal többe kerül... Ja, és valószínűleg az említett kisgyerek szüleinek eszébe sem jut, hogy másokban a gyermekük látványa rossz érzést kelt, hisz ők úgy imádják, ahogy van. Amúgy én láttam a képet, bár távoli, viszont nem érzem annyira durvának, ha egy segédeszköz rajta van, ami azt a célt szolgálja, hogy neki jobb, egyszerűbb, könnyebb, elviselhetőbb legyen.
Valamit nem árt ám jól megjegyezni: sajnos a pillanat tört része elég ahhoz, hogy átkerüljünk a másik oldalra... Akkor persze nagyon elvárnánk, hogy ne bámuljanak meg az utcán, ne röhögjenek ki, ne susmutoljanak, és ne akadályozzák meg azt, hogy a lehetőségekhez mérten "normális" életet éljünk. :(
Igen, ebbe én is bele szoktam gondolni... mármint hogy a másodperc tört része elég ahhoz, hogy komolyabb és maradandó sérülésünk legyen... és igen, akkor baromi szarul esne, ha megbámulnának... de ez egy nagyon nehéz téma Kati, hiszen nem rossz indulatból bambulnak az emberek, sajnos a "másságot" mindig is meg fogják bámulni, mert eltér az átlagostól... ez tök szar, de így van. Néha még nem tudatosan is rajta marad az ember szeme egy fogyatékkal élőn... vagy pl. velem olyan is volt már, hogy baromira kellett koncentrálnom, hogy ne nézzek szegényre, és nehogy megbántsam... szerintem ez szimplán egy emberi tulajdonság, mióta világ a világ.
TörlésLehet, hogy csak beíratásnál kérdezek rá, de azért azt te is tudod, hogy erről a témáról nem szívesen beszélnek az emberek. Az óvónők nyilván szépíteni fogják a dolgokat... ráadásul a sok előítéletes anyuka miatt nem is merik szerintem felvállalni a frankót. Egy anyuka nekem annyiból lehet hitelesebb, hogy ő be tud számolni arról is, hogy az ő gyerekében hogyan csapódik le ez az egész. Nyilván ehhez meg kell találni a megfelelő anyukát :-)))
Nem tudom... szerintem ha nekem súlyosan értelmi fogyatékos gyerekem lenne, akit még le is kell szíjazni, akkor lenne róla egy halvány fogalmam biztosan, hogy a bölcsiben őt hú, de meg fogják nézni a gyerekek... nyilván imádnám úgy, ahogy van, de ettől függetlenül nem lennék vak. Erről az oldalról (fogyatékos gyerek szülője szempontjából) egyébként nem szívesen közelítem meg a dolgokat, mert tényleg nincs hozzá jogom, és ha valami névtelen leteremt, még igaza is lesz. :-) Jó, persze, lehet, hogy nincs a közelükben speckó intézmény, és azért került épek közé...
amúgy egy ilyen bizottságban mi számít súlyos esetnek? mert az nekem is kínai, hogy mondjuk egy artikulálatlanul üvöltöző, romboló, a nap 24 órájából 20-at önkívületi állapotban lévő gyerkőc esetében megszavazzák, hogy oké, mehet... vagy pl. a bölcsibe beraknak az épek közé babakocsiba leszíjazott gyereket, és akkor a te cuki Hannidon meg morfondíroznak, sőt, még azt mondják, hogy felejtsd el... én ezt nem értem. Egyébként szerintem ovifüggő is, mert hiába kapod meg a papírt, hogy mehet, ha mondjuk az ominózus oviban csak enyhe hallássérülteket és hiperaktívokat fogadnak... gyakorlatilag ezt az óvodavezető dönti el, szerintem! A -most már úgy írom, hogy- mi ovinkba pl. felvesznek autistákat, sőt,még külön leírás van a vak gyerekekhez is a weboldalukon, szóval tényleg kíváncsian várom, hogy ez nálunk hogyan működik, de vannak olyan ovik, ahova csak gyenge látássérülteket vesznek fel, vakokat nem, de ha a bizottság jóváhagyja az egyik helyen a vak kisgyereket, akkor nyilván a másik helyen is, csak hát az ovi is döntőképes... na, érted, mire akarok kilyukadni? Nemcsak a bizottságon múlik... nyilván az a legfontosabb és legelső lépés, hogy ott minden rendben legyen.
Megosztom veled, hogy írtak nekem olyat is, hogy az egészséges gyerek utánozza otthon és mindenhol a csoporttársa artikulálatlan üvöltözéseit... most ezt csak véleményezés nélkül írom neked, ilyen is van, és azt én megértem, hogy a szülőknek adott esetben ez nem tetszik. Mindkét oldal felől kellene ezt az egészet megközelíteni, és csak olyan gyerekeket felvenni, akiktől tényleg reális elvárás, hogy fejlődjenek, és profitáljanak egy vegyes csoportból... egyébként szerintem főként nem a vizsgálóbizottságon múlik ez, hanem ovija válogatja. És az pedig utána már az óvónők felelőssége, hogy milyen minőségben valósul meg az integráció, de nyilván sokkal nehezebb dolguk van, ha egy súlyos autistát is integrálniuk kell, mert ez a szerény véleményem szerint lehetetlen. Mindkét oldal szempontjából vizsgálni kellene ezt a témát, és a nehézségekről pedig nem hallgatni, hanem beszélni, és törekedni arra, hogy megoldódjon a probléma. DE amíg úgy állnak hozzá, hogy az óvónő inkább bokrok alatt szökteti ki a sérült gyereket, hogy ne találkozzon az ép gyerekek szüleivel (te írtad), vagy úgy állnak hozzá, hogy az ép gyerekek szülei mennyire tapasztalatlanok és csak hülyeségeket beszélnek, szóval szerintem addig nem lesz megoldás...
VálaszTörlésPersze, az utánzás előfordul, de a normál gyerekek rájönnek idővel, és meg is lehet nekik tanítani, hogy erre nekik nincs szükségük. Most ha van egy kistesó, azt is utánozzák sokmindenben, mégsem lesz belőlük baba... A szülőknek el kell magyarázni, hogy ez csak átmeneti állapot, nem kell tőle megijedni.
TörlésÉn úgy gondolom, hogy ha olajozottan és megfelelően működik a rendszer, akkor szépen ki lehet választani, hogy ki alkalmas, és ki nem az integrációra. Azt én sem tartom helyesnek, hogy ha nem integrálható gyereket mindenáron be akarnak rakni vegyes csoportba, mert az valóban mindkét fél számára előnytelen. Elméletileg a bizottságoknak igen fontos feladatuk az, hogy ezt kiszűrjék. Még az én lányomnál is kérdéses, hogy milyen "besorolásba" fog kerülni, bár szerintem integrálható (én mindenképp meg szeretném próbálni, puding próbája az evés, ha a bizottság másképp gondolja, akkor majd fellebbezek). És ugye ez úgy megy, hogy ha lenne egy súlyosan sérült gyerekem, akkor is a bizottság jelöl ki intézményeket, és én már csak azok közül válogathatnék, szóval én nem tudom, hogy amiről te írsz, az hogy lehetséges. Mármint, hogy például súlyosan értelmi fogyatékost raknak be vegyes csoportba. Ilyen szerintem nincs, de javíts ki nyugodtan, ha te biztosra veszed, hogy ilyen létezik.
Azzal viszont teljesen egyetértek,hogy beszélni kell ezekről a dolgokról, bármennyire is nehéz sokszor, de döntögetni kell lefele a falat.
Ezt az utánzásos félelemről írta egy nálam jóval okosabb és tapasztalt anyuka, aki ráadásul érintett és még konduktor is:
Törlés"Nem engedhetek meg neki olyasmit, amit a többi gyereknek sem engedek meg, mert eltanulják. Mire én: A többi gyereknek egész egyszerűen meg lehet mondani, hogy "neki szabad, neked nem". Ez lehet egy egyszerű szabály, de az ő szintjükön meg is magyarázhatjuk, pl.: "Ő nem tud tisztán enni/ a szőnyegen maradni/ csöndben lenni, te viszont igen". Persze a gyerekek meg fogják próbálni így is, de legyünk következetesek! Hiszem, hogy ha ez a dolog bennünk felnőttekben rendben van, könnyedén elfogadtatjuk majd a ránk bízott gyerekekkel is. És megint egy látássérült példa: HA EGY ERŐSEN GYENGÉNLÁTÓ KISGYEREK KERÜL A CSOPORTUNKBA, AKI ÚGY KÖZLEKEDIK, HOGY MINDENT MEGTAPOGAT, NEM FOGJUK EZT NEKI MEGTILTANI, CSAK AZÉRT, NEHOGY A TÖBBIEK IS TAPOGATNI KEZDJENEK. ÉS A TÖBBIEK KI IS FOGJÁK PRÓBÁLNI, EZ KELL AHHOZ, HOGY MEGÉRTSÉK ÉS ELFOGADJÁK-EZ AZ Ő TANULÁSUK. DE AZTÁN RÁUNNAK ÉS ABBA FOGJÁK HAGYNI, MERT NINCS RÁ SZÜKSÉGÜK." (forrás: http://merjmaslenni.blogspot.hu/2013/06/autizmussal-elo-gyermek-bolcsodeben.html)
És ott van csomó nem sni-s gyerek, akik ütnek, dobálóznak, míg az enyém nem. Ő inkább áldozat szokott lenni. Viszont van rá esély, hogy eltanulja tőlük...
Értem én! :-)
TörlésCsak akkor a megoldást megint abban látjátok, hogy állandóan az épeket fegyelmezzék, hogy a másiknak szabad azt, amit neki nem. Én ezt nem tartom feltétlenül jó ötletnek, de légyszi ne haragudj már rám!
DE itt nem arról van szó elsősorban, hogy leutánozzák a tapogatást, de ezt te is tudod... nem mozdulatsorokra, inkább viselkedésre gondoltam.
Persze, sok olyan gyerek van, aki üt/dobál, de őket le is szidják ezért. Nyilván egy beteg gyereket nem lehet megszidni, szóval élből más a helyzet.
Nem feltétlen fegyelmezéssel lehet náluk elérni, hogy megértsék, hogy nekik miért nem lehet azt, amit a másiknak igen. Szerintem sokkal célravezetőbb az elmagyarázás, de ez már tényleg a gondozókon, óvónőkön múlik, hogy ezt mennyire tudják megfelelően alkalmazni a gyakorlatban.
TörlésAzért az sni-s gyerekeknek sincs ám szerintem körbe nyalva a seggük, és nem hinném, hogy mosolyogva elnéznék, ahogy egy sni-s elver egy nem sni-st, ilyenkor is nyilván rászólnak... Annyi a különbség, hogy mondjuk míg egy ép gyereknek elmagyarázzák, addig egy autistának vizuális megsegítéssel próbálják a tudtára adni, hogy helytelent csinál, és jobb lenne, ha abbahagyná.
Megnéztem ezt a merjmaslenni.blogspot.com című webhelyet, és baromira tetszik. Annyira jó filmeket találtam ott az autizmus témájában, hogy már be is indítottam egy-két letöltést a gépemen. :-) Egyébként írtam a konduktor hölgynek, és olyannyira kedves volt és segítőkész, szerintem nála majd a későbbiekben is érdeklődhetek, amikor már Fanni az integrált csoportba jár. Remélem, hogy tényleg csak én aggódom túl ezt az egészet, és Fanni nagyszerűen fogja kezelni a helyzetet, meg persze az óvónéniken is múlik... Nagyon köszönöm, hogy nálad őszinte lehetek. :-)
TörlésEz a lényeg, szerintem jó úton haladsz, kérdezni kell, mert a bizonytalanság félelmet generál. Nagyon tetszik az a blog, hasznos és érdekes.
TörlésNekem a filmek közül a Temple Grandin (ebben van a beilleszkedésről is egy fontos jelentet, de nem lövöm le a poént) és a Thomas után a nagy kedvenceim. De a többi is jó. :)
A legtöbb videó a mozgássérültekkel kapcsolatos, és egy munkahelyen én sem értem azt, hogy miért kell ilyenkor idegenkedni, hiszen attól még, hogy valaki kerekesszékes, el tudja látni ugyanazt a munkát és feladatot... felháborító számomra is, hogy nincsen mindenhol akadálymentesítve a terep nekik... a XXI. században már rég nem itt kellene tartani... de ha ovi szempontból közelítjük meg, akkor már írtam neked, hogy szerintem nem lehet túl jó érzés egyedüli kerekesszékesként egy ovis csoportban... szerintem az épeknek könnyebb az elfogadás ebben az esetben, mint egy értelmi fogyatékos gyerek esetében, de ha a mozgássérült szemszögéből nézzük,akkor nem lehet kellemes végignézni, ahogy a többiek mind az udvaron mászókáznak. Itt is szerintem az a fő probléma, hogy a gyerek pici ahhoz, hogy "mélyvízbe" dobják! De nyilván ez az az oldal, amihez nincs közöm, és nincs jogom írni róla, hiszen nincs mozgássérült gyerekem... ha az épek felől közelítem meg, akkor viszont egy mozgássérültet szerintem tök könnyen elfogadnak...
VálaszTörlésa többi videód, amik az autizmussal és értelmi fogyatékosokkal foglalkoznak, nagyon hatásosak, de csak a felnőttek értik meg igazán, és szerintem egy ovis csoportban értelmezhetetlen a gyerekek számára ez az egész. Ugyebár én az ovikkal kapcsolatban írtam posztokat, ezért beszélek itt is erről... mert amúgy nyilván én is úgy gondolom, hogy minden esélyt meg kell adni, és biztosítani kell a megfelelő körülményeket az autisták számára, hogy fejlődhessenek, beilleszkedhessenek, ebben én sem gondolkozok másképp! Én csak a mikéntjével kapcsolatban vagyok bizonytalan. Egyébként a videódban is egy súlyosabb autista ül a tárgyalóteremben, és a videóban szó sincs arról, hogy integrálódik a közösségbe, csupán elfogadásról van szó, és ez különbség. az ovis csoportban teljes integrálódást várnak a rendszertől, és 3-6 éves (!!!) gyerekektől! Egyébként nektek biztosan sikerül normál oviba íratni Hannit, szerintem nálatok egy nagyon enyhe válfaja lehet ennek a betegségnek, és nagyon szurkolok, hogy sikerüljön minél jobb helyre adni! Félre ne érts, én pl. tökre örülnék, ha Fanni Hannival egy csoportba járna, én nem arról beszélek, amikor valaki csak egy picit magába fordulósabb, mint ahogy nálatok van... az évek alatt is kiderült, hogy Hanni mennyire fogékony a fejlesztésekre, tehát szerintem ő abszolút profitálhat egy vegyes csoportból, és amilyen cuki és amilyen posztokat írsz a személyiségéről, szerintem őt is hamar elfogadják majd!
Te felfogod magadtól is, hogy egy kerekesszékes is el tudja végezni a munkáját, de biztos vannak olyanok is, akiknek könnyebben menne az elfogadás, ha gyerekkorukban találkoztak volna a mássággal (ezért is tartom fontosnak az integrációt). Régen ugye akiket most be szeretnénk illeszteni, el voltak dugva.
TörlésNem tudom, lehet, hogy neked van igazad, de szerintem jobb az, ha már kicsikén mélyvízbe vannak dobva. Mert ha az elméje ép, akkor nagyon is jól tudja, hogy ő nem képes minden olyan mozgásra, tevékenységre, játékra, mint az épek. Attól, hogy szegregálva van, még tisztában van azzal, hogy más, és ha kilép az utcára, ott is szembesülnie kell azzal, hogy ő nem tud mondjuk biciklizni. Szerintem itt sem lehet általánosítani, biztos vannak olyan mozgáskorlátozottak, akik a hasonló problémákkal küzdők közt érzik jól magukat, ugyanakkor biztosan vannak olyanok is, akik pont máshogy látják.
Sajnos több van nálunk, mint egyszerű magába fordulás. :( Csak a blogról nem annyira jön le. De köszönöm a kedves szavakat, és én is úgy látom, hogy mehet integráló csoportba. :) (A gyermekpszichiátrián azt mondták, hogy felejtsem el. Na ezért sem megyek oda vissza, 15 perc után már levontak ilyen messzemenő következtetést...)
tudom, nem bírom abbahagyni, de most tényleg nagyon megihlet a téma, hiszen most kell arra a környékre bejelentkeznünk, ahova végül (oviba) beadjuk fannit.
VálaszTörlésAz utolsó videódban felhozott vádak pl. pont egy ovis csoportban csúcsosodhatnak problémává. Például ha Fanni szülinapi buliját tönkretennék, akkor nyilván nem hívná meg többet azt a gyereket... mint szülő pedig nem erőltetném, mert nyilván én is azt szeretném, hogy jól érezze magát a gyerekem a saját szülinapján. és most több példát már tényleg nem írnék.
MÉG annyi, hogy tisztában vagyok vele, hogy minden csoportban vannak rossz és eleven, esetleg kezelhetetlen gyerekek, de más bánásmód alá esnek, mint az SNI-SEK... gondolok itt például arra, hogy amikor egy ép gyerek leveri más rajzát, akkor le lesz szidva, ha pedig később neki veri le a rajzát egy autista gyerek, és mondjuk jogának érzi, hogy haragudjon,akkor is őt teremtik le, hogy jajj, hát ő beteg... ebből milyen következtetéseket fog levonni vajon? Lehet, hogy én a könnyebb utat választom, de én nem szeretnék fanni elé olyan elvárásokat állítani, amiknek nem tud megfelelni. Nem szeretném olyan szituációba hozni, amit még az éretlensége miatt nem tud a helyén kezelni. Azt sem szeretném, hogy az indokolatlan dühkitörések miatt frusztrált legyen, esetleg megijedjen, vagy megviselje őt lelkileg. Mostanában egyre érzékenyebb, és pontosan amiatt érzékeny, mert egyre több mindent lát,egyre inkább nyílik meg neki a világ, de még pici ahhoz, hogy feldolgozza a kapott ingereket. Azt viszonylag könnyen megértik a többiek, ha valaki nem tud járni, és el tudom képzelni, hogy akármilyen picik, megpróbálnak segíteni... azt is elhiszem, hogy egy hiperaktív gyerekkel meg tudják találni a közös hangot,maximum picit leszívja őket :-) Szerintem nagyon le van egyszerűsítve ez a rendszer azáltal, hogy ők is sni-seknek számítanak. EGY mozgássérült később teljesen integrálódik, munkahelye lesz, családja, igazából értelmét sem látom annak, hogy speciális nevelési igényűnek nevezzük... sőt,nekem volt hiperaktív gyerek az ismeretségi körünkben, és az sem igényel nagyon speciális bánásmódot... felnőttkorára megtanulja kezelni a buzgóságát, és kordában tudja tartani a nyugtalanságát. Az ismerősünk gyereke már 16 éves, szerelme van, gimnazista, semmi extra... szerintem csak az értelmi fogyatékosokkal nehéz az ovisoknak. Annál nagyobb alkalmazkodást nem tudok elképzelni, minthogy egy 3 évesnek el kell fogadnia egy teljesen másfajta viselkedést, működést, gondolkozást, meg kell értenie spontán dühkitöréseket, amiket neki nem tolerálnak. Hagyjuk, nem megyek bele jobban, így is sokkal többet írtam, mint eredetileg terveztem, és a saját blogomban sem írok soha többet erről, mert sokan hajlamosak félreérteni, rossz indulatot feltételezni... és semmi értelme, hogy tovább boncolgassam... mindenki saját maga eldönti, hogy hova íratja a gyerekét, és ennyi. :-) EZEK a videók meg nagyobb nyilvánosságot érdemelnek...mehetnének gyakrabban, mondjuk tv-ben is... én nagyon ritkán látok ilyet, és ez pl. szomorú... pont hogy a felnőtteknek kellene sugározni, arcukba lökni ezeket a kisfilmeket... főleg azoknak a felnőtteknek az arcába, akik gyereket/gyerekeket nevelnek!!!
Igen, az általánosítás az egy nagy probléma! :(
TörlésSzintén a -pár hsz-al feljjebbi- idézetet tudom felhozni, a "neki szabad, neki nem, hogy érti et meg" kérdéssel kapcsolatban.
Hanninak is vannak spontán dühkitörései, mármint igazából nem spontánok ezek, csak a kommunikációs nehézségei miatti belső feszültség kiadása. Mikor legutóbb volt a csanában, és majd 10 gyerek volt, eléggé megviselte a zsibongás... :( És ha ez nem fog változni a bölcsiben sem, akkor majd mérlegelni fogok, és vállalom természetesen, hogy akkor megy az elkülönített csoportba. (Azért ezt is meg kell ám emészteni egy szülőnek... De az ő érdekében bármit.)
Remélem azért meggondolod magad, és kirakod a piszkozatot. És ha van gondolatod a témáról, szerintem ne tartsd vissza, szard le, hogy ki mit gondol rólad. Nem kell mindenkinek egy véleményen lenni, viszont tényleg rohadt fontos, hogy ne legyen már akkora tabu ez.
Napról napra finomodik bennem az egész. :-) Most már hallottam pozitív és negatív tapasztalatokat egyaránt, és végül úgy döntöttünk, hogy az integrációs oviba megy... egyébként nem igaz az, hogy csak 1-2 SNI-s lesz, elvileg 4-5 fő is lehet, ezt most csak úgy megjegyzem, mert valaki azt írta, hogy csak 1 főt szoktak felvenni...
TörlésSzerintem nagyon fontos lesz az, hogy elegendő időt szánjak arra, hogy Fanninak ezt az egészet elmagyarázzam. Tudom, néha elfogultnak tűnök, de nagyon okos kislánynak tartom, és ha nem lenne ennyire értelmes, akkor lehet, hogy nem reckíroznám meg ezt a lépést. Most már kezdem elhinni, hogy meg fogja érteni a dolgot, legalábbis az ő szintjén! Figyelj, én azon leszek, hogy ő maximálisan segítőkész és elfogadó legyen, és azt neked köszönhetem, hogy igenis komolyan fogom venni, és nemcsak behajítom reggelente a csoportba.
Ezt örömmel olvastam. :)
TörlésBabi: én nagyon bírom, ha valaki ilyen őszinte egy olyan témában, amibe sokan csak lapítanak. Pedig semmi nincs abba, hogy te így, x meg máshogy látja a dolgot. Egy mondatodat kiragadnám, asszem a blogodba is olvastam: "de ha a mozgássérült szemszögéből nézzük,akkor nem lehet kellemes végignézni, ahogy a többiek mind az udvaron mászókáznak."
VálaszTörlésÉs otthon kellemes lehet egyedül ülni a szobába? Biztos inkább azt választaná a gyerek, hogy nézhesse őket, esetleg neki is dobhatják a labdát, bevonhatják.
A súlyos eset, ahogy te is írod, nagyon más. De súlyos esetet ne mond már, hogy épek közé raknak?
Kati: bocs, de sok szülő nem csak azért titkolja, mert akkor nem jut be az oviba a gyerek, hanem sokszor a szülő is homokba dugja a fejét. Nyilvánvaló, hogy baj van a gyerekkel, de ő bőszen tagadja, mert hát az ő gyereke a legszebb, legügyesebb, dehogy van vele valami defekt.
OKÉ, ebben a kerekesszékes témában meggyőztetek... :-) mondjuk szerintem hasznos dolog, ha más kerekesszékesekkel is találkozik, és ez nyilván egy nehezebb dolog, ha normál oviba jár... de oké, lehetséges, hogy jól tudja magát érezni egy normál oviban is, és be tudják vonni a kinti játékokba is... amúgy én is úgy gondolom, hogy egy mozgássérültet viszonylag könnyű integrálni, én csak a kerekesszékes kisgyerek szempontjából voltam bizonytalan, de lehetséges, hogy igazatok van.
TörlésHát, én hallottam már olyat... de nekem már az is súlyos eset, hogy artikulálatlanul üvöltözik, és teljesen kezelhetetlen, és abszolút nem tud részt venni a többiekkel való együtt játszásban... én nem tudom, hogy egy bizottságnak mit jelent a súlyos eset...
Egyetlen kérdés motoszkál bennem: Egy autizmustól teljesen idegenkedő, az autizmussal élő gyerekek elől egyértelműen elzárkózó személy miért olvassa ezt az egyébként fantasztikus blogot? Ne haragudj Babika, de ne gondolkodj abban h integráló intézményekbe viszed a kislányodat, mert nem a gyerekednek lesznek gondjai az elfogadással, hanem Neked. Csoportonként egyébként egy enyhén érintett gyereket integrálnak ténylegesen integráló és nem pénzre hajtó intézmények. Ezek mellett a gyerekek mellett plusz személyzet van, aki segíti őket a beilleszkedésben, és ugyanúgy fegyelmezik Őket, mint a többi gyereket, semmivel nem engednek meg többet azért, mert eltérnek az átlagosnak mondottól. Ha mégis van ilyen jellegű megkülönböztetés, az a pedagógus hiányossága, és nem az integrációé.
VálaszTörlésSzerintem Babiban éppen az a jó, hogy nem dugja homokba a fejét, ír, kérdez, gondolkodik, átértékel dolgokat. Legtöbb ember még erre se veszi a fáradságot!
TörlésNekem sincs fogalmam arról, hogy mit is takar ez a súlyos eset a bizottság szemszögéből. Azt tudom, hogy az én keresztfiamat lehúzta a bizottság, pedig tud viselkedni, nem üvöltözik... csak akkor is sni-s és más és meg kell bélyegezni!
Sokszor van arról szó, hogy nem megfelelő a pedagógus, az óvónő... Babi ettől fél és én is ettől félnék. Nem a gyerektől, hanem, hogy nem hozzáértő ember próbálja csinálni. És ennek azért van kockázata.
Nem is tudom, hogy mit írjak. :-) Szerintem én nem ilyen stílusban írtam, ahogy most te. Az tény, hogy nem fogok csak azért körmön font mondatokat fogalmazni, hogy ne lehessen félreérteni. Aki akarja, úgyis félreérti. Nem is ismersz engem, én nem is értem, hogy te honnan vetted azt, hogy én idegenkedek az autizmustól. Nem erről van szó! Inkább arról, hogy nekem nem sok fogalmam van róla, hogy ez a betegség mivel is jár, illetve gőzöm sincs arról, hogy ez az integrált rendszer hogyan működik a gyakorlatban, és pontosan azért érdeklődök itt-ott, hogy azért legyen lövésem az egészről, ha majd Fanni elkezdi az ovit. Bármit mondasz, hidegen hagy, akkor is integrált oviba fog menni Fanni, szerencsére ezt nem te döntöd el. :-) Pontosan az ilyen hozzászólások bizonytalanítanak el abban, hogy jól fogunk boldogulni az oviban... tudod, én ott is azt tervezem, hogy őszintén beszélek majd az autista gyerekek szüleivel, és ha ők is vevők erre, akkor szerintem sokkal többet profitálhatnak a gyerekeink is ebből a rendszerből. Lehet, hogy túlaggódom ezt az egészet, és azt kellene csinálnom, amit más anyukák, hogy csak simán beíratják a gyereket az oviba, aztán ha kérdezősködnek, hogy "anyu, Pisti miért más?", akkor csak legyintenek, és azt mondják, "mert más és kész". Én pont ezt nem szeretném. Fenntartom, hogy szerintem nagyon fontos a szülői háttér, és az édeskevés, hogy az oviban találkozik autista gyerekekkel... Nekem a rendszer hatékonyságával kapcsolatban voltak kétségeim a kezdettől fogva, és nem az autista gyerekektől idegenkedek. Sőt, én abszolút nyitott vagyok arra, hogy Fannin keresztül akár a többiek is másképp viszonyuljanak a sérült gyerekekhez. Fanni nagyon erőszakos és konok és irányító típus, és meg vagyok róla győződve, hogy ő a személyiségéből adódóan a középpontban lesz, így akármennyire is furán hangzik, de szerintem nagyon sok múlhat azon, hogy ő hogyan kezeli a sérült gyerekeket... tudod, én csak őszinte vagyok, és szerintem Katinak is jobb, ha megérti, hogy sok szülő nem az autistáktól félti a gyerekét, hanem a rendszer hatékonyságában bizonytalan. Most nem kezdem elölről ennek a taglalását...
TörlésEz Kati blogja, úgyhogy itt most befejezem, de ha az én blogomra írtál volna, akkor lett volna még egy-két szavam. Mivel nem ismersz, most biztos ezt is véresen komolyan veszed. :-) Ugye Névtelenke? :-)
Nem. Igazából nem érdekel a véleményed egyáltalán. Neked 1 mondatot címeztem a hozzászólásomban, a többi általánosságban és a köznek íródott. Az autistákról való véleményedet Te magad fogalmazod meg a korábbi hozzászólásaidban. Amúgy ez az állapot nem egy betegség :)
TörlésKatim! Minden rendben lesz Hannival! Sok valóban elfogadó szülő van, a többiek véleménye meg úgyse számít :) Egyébként a "miért" más kérdésre a helyes válasz: mert nincs két egyforma ember. Az integráció a társadalom működésének alappillére. Ha egy gyereket elfogadásra nevelnek, nem fogja elfordítani a fejét, ha valami nem tökéletes. Nekem már a 16 hós gyerekem is simán odamegy súlyos, halmozottan sérült gyerekekhez félelem nélkül, tejes elfogadással, mert Mi is megyünk vele, és együtt játszunk. Katim, imádlak. Tsókol: Névtelenke
Gyöngyi! A kérdezést én akkor máshogy értékelem. Nem írom, hogy teljesenelfogadóvagyokhiperszuper, ha azt se tudom miről beszélek. Először akkor kérdezni kell, tájékozódni, és utána eldönteni, elfogadom-e. Egyébként egy eset súlyosságát a Bizottság képtelen megítélni. Arra kevés 45 perc. Nálunk (Bp 10 ker.) a SZVB un. hozott anyagból dolgozik az alapján, amit a gyerekkel foglalkozó pedagógusok írnak meg a vizsgálat előtt, illetve pl. a bölcsis gondozónők véleményére hagyatkoznak. Szerintem ez így teljesen megbízható. Az integráció nagyon jó dolog. Nekem mondjuk amitől herótom van az az, hogyha egy SNIs gyerek harap akkor fujjderögtön aláírásokat gyűjtenek a denagyonelfogadó anyukák, ha egy gyerek simán "csak" harapós, akkor meg csak röhögcsélnek h ejnyebejnye. Amit jól látsz és én is ezt vallom: az integráció csak akkor működik ha hozzáértő ember csinálja (ez mondjuk mindenre igaz szerintem). Ezért mennek ölre az SNIs gyerekek szülei a normális helyekért, mert olyan kevés van belőlük.
TörlésNévtelenke, egyetértek veled, szerencsésebb lett volna Babinak először tájékozódnia, mert akkor lehet, hogy egyértelműbb lenne, hogy most akkor milyen véleménnyel is van az integrációról. És szerintem is a szülőknek vannak aggályaik, a gyerekek alapból elfogadóak. Észreveszik a másságot (sokkal hamarabb, mint a felnőttek, mikor Hanniról még nagy beleéléssel állították az ismerős felnőttek, hogy nincs is vele semmi, addig a gyerekek már feltettek pár kérdést, hogy a kislány miért csinálja, mit csinál, stb). Én is puszillak! :)
TörlésBabi, remélem az sül majd ki ebből az egészből, hogy megváltozik a véleményed, vagy legalábbis a félelmed enyhülni fog, és ki tudja, hátha te leszel majd az integrálás egyik védnöke, és megtért "igehirdetője". :)
Szerintem az nem egyenlő az elfogadással, hogy egy autista kisgyerekről észreveszik, hogy más... nyilván a szülői háttér is kell, és a világ legtermészetesebb módján kell megtanulni/megtanulnom kezelni és elmagyarázni a helyzetet... én ettől félek, hogy vajon megy-e, és partnerek-e az óvónők, adott esetben a gyerekek, mert vannak olyan tapasztalatok, hogy nem.
TörlésÉs az meg elég érdekes, hogy 45 perc alapján döntik el, hogy valaki integrálható vagy sem. Ezt is pl. most tudtam meg.
Mindegy, most már tényleg befogom a számat, és más témák vizeire evezek, még úgyis van egy évem, hogy ezzel komolyabban foglalkozzak... egyenlőre bejelentkezünk a párom mamájához, és akkor ez egy integrált és modern ovit fog jelenteni, elvileg speckó szakemberekkel, de ez zsákbamacska (mármint a speckó szakemberek). Aztán majd jövő ilyenkor olvasok egy csomót a témában, és főleg majd az autizmusról... ma is olvasgattam sokat, főként szakértői oldalakat... egyébként sok helyen közelítik meg nyíltan és tabuk nélkül a témát, meg is lepődtem, hogy őket még nem teremtették le a hozzászólásokban. :-) Szóval igyekszem én, igyekszem én, hogy felvilágosult legyek!
Amúgy Névtelenke, aki én vagyok, ezt a témát már ezerszer körüljártam. Tudatosan integráló intézménybe írattam a nagyfiamat, a sors fintora h végül ö is fejlesztést kap. Eleve olyan bölcsit kerestem, ahol megismeri milyen sokszínüek az emberek. Csoportonként 16 gyerekböl 2 SNIs, de nem egyforma eltérés miatt fejlesztik öket. Oviban egyedül ö fog kapni fejlesztést, iskolára pedig elöre láthatóan már sima suliba fog menni, bár nem tudom mit fog csinálni, mert már számol és számlál, olvas és kezd írni is... Ami elindította benne azt, hogy integrálóba akarom járatni a gyerekemet: a játszótéren egy értelmi fogyatékos kislány sírt a homokozóban h vele nem játszik senki, az anyukáján láttam h megszakad a szive. Odamentünk hozzájuk játszani, a nagyfiam még kicsi volt, bújt hozzám, nem értette miért más a kislány. Nem kezdtem neki magyarázni, nem eröltettem semmit, odaültem, és elkezdtem játszani a kislánnyal. A kisfiam egy idö után kapcsolódott és a kislány arcán olyan örömöt láttam, amit nem tudok megfogalmazni. Egy percig nem volt kérdés h nem akarom soha többé a félelmet látni a gyerek arcán ha egy gyerek kicsit más mint az átlagos. Ma már annyi különleges gyerekkel találkozott a közös zenéléseken, az udvaron, hogy soha egy percig nem gondolkozik azon, hogy a gyereket vagy az állapotát nézze. A súlyosan sérült gyerekekhez a játszóházban úgy közeledik h sikeres legyen. Ha kell ,elléjük fekszik a földre, de egy percig nem bámul rájuk furán. Ahogy az öccse sem. Az elfogadásra nevelés a szülötöl kell induljon, és a pedagógusok kell h tovább erösítsék a gyerekben ezt az érzést. A jó integráció fontos, ez pedig a pedagaógusokon múlik és az elfogadó környezeten. Az SNIs gyerekek után járó támogatás miatt sok intézmény válogatás és hozzáértés nélkül veszi fel az eltérö fejlödésmenetü gyerekeket, ami borzasztóan sokat ront az integráció megitélésén. Egy jól integráló intézménnyel egyszerüen nincsenek rossz tapasztalatok. Egyszerüen fel sem merülhetnek olyan problémák, amikröl a hozzászólásokban írtok.
VálaszTörlésSokszor érzem azt, hogy legtöbbször nem véletlenül kerülnek bizonyos gyerekek bizonyos szülőkhöz... Meghatódtam, majdnem meg is könnyeztem a játszóteres történetet. Istenem, szegény kicsi lány. Attól, hogy értelmi fogyatékos, érzelmei vannak. Mit érezhetett vajon, hogy nem játszanak vele... Viszont az öröme csodálatos lehetett. És szerintem az anyukájának is nagyon jól eshetett a hozzáállásod. Nagyon jó módszerrel vezetted rá a fiadat, hogy ne féljen, és bekapcsolódjon. Szívem mélyén abban reménykedem, hogy idővel (nem pár hónapon belül lesz, az biztos) ez lesz a természetes, és az lesz a fura, ha valaki elhúzódik a másságtól. Sokszor valószínűleg nem tudatosan csinálják ezt az ép gyerekek szülei, és szinte a nyakamat merném rátenni, hogy ha ők is integrált oviba jártak volna, kevesebb kérdőjel, és kirekesztés lenne.
Törlésna, ez tök korrekt volt. :-)
TörlésAkkor reménykedek abban, hogy az az intézmény, ahova én adom Fannit, "egy jól integráló intézmény".
Jól látjátok, sok bennem a bizonytalanság, és néha ellent mondok magamnak, mert nap, mint nap kapok pozitív és negatív példákat... de nehogy azt higgyétek, hogy csak én vagyok így összezavarodva!
Kedves Babi. Akkor viszont ne akarj az elfogadás szószólója lenni, mert aki figyelmesen olvas egyből levágja, hogy kicsit túlzol. A bizonytalanságod átjön azon, amiket írsz. Kérdezz, kapsz válaszokat, szelektálj, esetleg tudatosan vidd a gyerekeidet ilyen közegbe a mélyvíz előtt, és ha már biztos vagy az álláspontodban, akkor hitelesen tudod majd képviselni azt. A beteg szót pedig ne használd, meg a fogyatékos szó sem az igazi. A betegség gyógyítható és gyógyítani is kell, egy 120 IQs autizmussal élő gyerkőcre a fogyatékos jelző kicsit viccesen hangzik. Ha elfogadsz egy tanácsot, akkor az eltérő fejlődésű gyerek jelző és az SNI ezektől ezerszer jobban hangzik. A bizonytalanságot nem kell mázba forgatott szavakkal leplezni, ha nyíltan vállalod, segítenek megérteni a dolgokat. Ha leírod, hogy "nem láttam még autizmussal élő gyermeket, nem tudom elképzelni milyen lehet velük az élt és ez hogyan befolyásolná a csoport életét. Ettől elbizonytalanodom, és tartok tőle, hogy problémát fog jelenteni." Ez sokkal hitelesebb, mint ha kihangsúlyozod folyton hogy elfogadod, de látszik mögötte hogy ez nem teljesen igaz. Törekszel rá, de vannak akadályok. Ha kéred az SNIs gyerekek szülei átsegítenek ezeken az akadályokon. Segítenek a teljes megértésben, a teljes elfogadás pedig csak utána jöhet úgyis. Hidd el közös a cél, csak nyíltan kell vállalni a félelmeket, és nem kell szépíteni. Mikor először láttam súlyos, halmozottan sérült gyereket felmerült bennem ezer kérdés, hát kérdeztem. Ezek a kis csodák GYEREKek, a többi lényegében mindegy. Speciális igényeik vannak, de közösen minden megoldható. Ha a környezetük elfogadja és segíti őket, ugyanúgy látod őket idővel mint bármelyik másik gyereket, akit ismersz. Az elfogadás nem jön magától, nem lehet erőltetni, zsigerből kell jönni. Ha nem így van, egyből megszólal a csengő h cirkuszi mutatvány miatt vonzódik vki az SNIs gyerekekhez. Na ez ultragáz, az ajtók bezáródnak és a bicskák kinyílnak a zsebben. Az intézményről úgy derül ki h jól integrál-e, hogy a szülők ölre mennek a helyekért. 4-5 SNIs gyerek egy csoportban nagyon sok. Csoportonként két eltérő státuszú gyerek inkább megfelelő a sikerhez. Van-e gyógyped asszisztens, látsz-e eszközöket (akadálymentesítés, nagy helyek a bútorok között a tolószéknek, napirend esetleg), mekkora a csoportlétszám. Ilyesmiknek nézz utána, ha tényleg érdekel. A magas küszöbön, szűk helyeken a tolószékes gyerkőcnek esélye sincs; egy autizmussal élő gyermeknek pedig 30 fős csoportban esélye sincs, van napirendje, esetleg kuckó ahová elbújhat ha sok a zaj. Ezeket a feltételeket ha megtalálod, jó eséllyel ténylegesen integráló az ovi. Ha nem jó az integrálás minősége, akkor jönnek a rémtörténetek. Ez nem az integráció hiányossága, hanem az adott intézményé.
TörlésSok sikert ezen az úton, ha tényleg végig akarsz menni rajta, lesznek akik kézen fognak és végigvezetnek rajta. Még eléggé az elején jársz. Kérdezzkérdezzkérdezz, de ne hangsúlyozd úton útfélen mennyire elfogadó vagy, mert nem lehetsz elfogadó olyannal, amit ismersz. Nyitott vagy arra, hogy elfogadóvá válj, ez még csak a kezdet! Sok sikert!
Teljesen egyetértek veled.
TörlésBár még nekem személyes tapasztalatom nincs, de így képzelem el a ténylegesen és megfelelően integráló intézményeket, ahogy Te leírtad.
Nem könnyű a párbeszéd a két oldal közt, de elengedhetetlen.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Törlés:-) szerintem az ezelőtti hozzászólásod tök korrekt volt, jól is esett... ez most elég érdekes... te belelátod az írásaimba, hogy nekem bajon van az autistákkal... én meg úgy éreztem, hogy te arra hajazol, hogy az épek észre se vegyék, hogy az autista gyerekek mások! Igazából elbeszélünk egymás mellett... én nem szeretnék vitatkozni, meg én nem igazán szeretem ezt a stílust! Szerintem más dolog nyíltnak lenni, és más dolog személyeskedni! A tököm védi magát! :-) Én sosem gondoltam magamról, hogy tökéletes vagyok, de nincs is bennem ilyen törekvés! Kár, hogy már úgy vagyok vele, hogy nem nyilvánítok itt véleményt... amúgy frankón most szóltam hozzá utoljára ehhez a poszthoz, úgyhogy ezután nyugodtan elhívhatsz mindenféle idiótának! Az utolsó mondatodhoz csak annyit, hogy rohadt kemény vagy! Te se keseredj el, ha azt mondom, hogy a tökéletesség közelébe senki sem érhet, úgyhogy nagyjából fosok rá, hogy én hol tartok a te mércéd szerint!
TörlésEhe... Kibújt a szög a zsákból! Erre hajtottam már mióta :D
TörlésTöröltem a megjegyzésemet, mert nem akarok Kati blogjában vitatkozni veled. Nem érdemli meg szerintem! Katim! Privátban folyt köv. Ne haragudj, hogy személyeskedtem a blogodban, nem volt szép tőlem! Mégegyszer elnézésedet kérem!
TörlésDehogy haragszom! Nálam szólásszabadság van. :) (Eddig csak olyan bejegyzéseket nem tettem közzé, amiknél külön megkértek a hozzászólók, mert csak nekem szánták.)
TörlésHa azért törölted a megjegyzésedet, mert nem akartál velem vitatkozni, akkor még a reakcióm előtt kellett volna ezt megtenned, de te direkt megvártad, magyarul nem mondasz igazat. A bunkó hozzászólásod téged minősít, a törlés pedig még inkább! Semmiféle szög nem bújt ki a zsákból, nem is értem, miről beszélsz! Írtál egy indulatos megjegyzést, és én válaszoltam. Én nem fogom törölni!
TörlésKérlek hagyd ezt abba. Nem foglalkozom már az egésszel, ne lovagolj rajta Te sem.
TörlésBocsi Babi, hogy a te nevedbe is írkálok, csak annyira értem, amit írsz. :-) Szóval igenis tart attól az ember, hogy egy olyan intézménybe íratja a gyerekét, ahol nem úgy működik az integráció, ahogy kéne. Szóval Babi is beadja Fannit jószándékkal az oviba, aztán pár hónap múlva rájön, hogy csak papíron működik a rendszer, a valóságba nem. Hát ez elég szívás lenne. Naná, hogy dilemmázott/dilemmázik rajta.
VálaszTörlésHahh, végre a végére értem a sok kommentnek. Érdemes volt elolvasni. Főleg azért, mert szerdán fogok államvizsgázni, és az elmúlt 3 napban az integrációról, inklúzióról, SNI-ről és BTMN-ről szóló tételeimet tanultam. Hát, mit mondjak? Azok, amiket tanultam, az itt olvasottak alapján egyelőre csak utópiának tűnnek Magyarországon. Jó, ezzel mondjuk eddig is tisztában voltam.
VálaszTörlésTény: ma kis hazánkban KÖTELEZŐ integráció van, vagyis azokat a gyerekeket, akikről a Szakértői Bizottság kimondja, kötelesek felvenni többségi intézménybe. Elvileg abba, amelyiket kijelöli a Bizottság. A gyakorlatban meg egy nagy frászt van így. Akkor jelölik ki az intézményt, ha a szülő úgy megy oda, hogy viszi a kiválasztott ovitól/sulitól a befogadó nyilatkozatot, hogy vállalják a gyereket. Amúgy meg megy oda, ahová "körzetileg" tartozik a problémájával együtt. Bp.-en kicsit jobb a helyzet, mert kerületenként el vannak osztva az ovik -gyakorlatilag azon az alapon, hogy ki mit választott-, hogy melyikbe milyen sérüléssel küzdő gyerekek kerülnek. ez nagyon jó, mert az egyes ovik pedagógusai azon a területen képezik magukat tovább, amilyen gyerekeik vannak. Persze az helyi adottságok is számítanak, mert egy 3 emeletes óvoda biztos nem a mozgássérülteket fogja integrálni, ők egy földszintesbe mennek (jó esetben).
A legnagyobb probléma, hogy az integráció alapvető feltételei sincsenek meg a legtöbb intézményben :-(. Se személyi, se tárgyi és sajnos,azt kell mondjam, hogy se szemléletbeli. Én, korai fejlesztésben dolgozóként látom, hogy micsoda harcokat vívnak a szülők, hogy abba az intézménybe kerüljön a gyerek, ami tényleg a fejlődésének a legmegfelelőbb.
Volt egy Down-os kisfiúm, a története, bár végül jól végződött, a végéig iszonyatos falakat kellett ledönteni a szülőknek, hogy felvegyék az oviba a gyereket. Annak ellenére, hogy integráló (középsúlyos ért. fogy.-ig!) óvodáról volt szó, és a Bizottság is őket jelölte ki, három évben is elutasították a kisfiút, annak ellenére, hogy szóban megígérték mindannyiszor, hogy persze, felveszik, ne aggódjanak. Aztán valahogy minden év júniusára elfogyott a hely az oviban :-(((. Aztán felvették, először csak 3 napra egy héten, és csak délelőtt, utána egész héten délelőttre, most meg már ott is alszik. Mert rájöttek, hogy semmi gond nincs vele: játszik, eszik, alszik, mosdót használ, énekel, öltözik mint az összes többi. Csak épp nem beszél olyan jól és kicsit ügyetlenebb. Minden gyerek elfogadta, az óvónők is imádják. És elveszített 3 évet, amikor közösségben lehetett volna és tanulhatott volna a többiektől...
Egy másik "gyerekem", egy önállóan járó, de borzasztó egyensúlyproblémákkal küzdő kislány is többségi oviba jár. Ő mondjuk szuper okos, beszél, minden. Nagy szám volt, mikor 4,5 évesen ment a Bizottsághoz, hogy megkapja a javaslatot az óvodakezdéshez... Ő elég nagy termetű kislány, simán 2 évvel idősebbnek néz ki a koránál. Ezért a vizsgálat végén mondta a pszichológus, hogy minden rendben, meg is írja a gyereknek az ISKOLAÉRETTSÉGRŐL a papírt, mire mondták a szülők, hogy egyelőre csak oviba szeretnék íratni a gyereket :-). Sikerült nekik. Őt is mindenki elfogadta, pedig nem egyszerű a problémája. Mégis annyira szeretik a gyerekek (is), hogy karácsonykor, mikor arról beszélgettek, hogyha csak egyetlen kívánságuk lehetne, mit kívánnának, sokan azt súgták az óvónéni fülébe, csak annyit, hogy a Luca meggyógyuljon.
Megdőlt a "kommentrekordom", le a kalappal, hogy elolvastad! :) A vizsgádhoz sok sikert!
TörlésSajnos én sem táplálok hiú ábrándokat, hogy tökéletesen működik a rendszer, és hogy a papírforma nem igazán van összhangban a valósággal (így legalább nem fogok annyira meglepődni az esetleges nehézségeken). Több érintett anyukától is hallottam, hogy mennyire meg kell küzdeni azért, hogy felvegyék a gyereket olyan intézménybe, ahol nem csak teng-leng, hanem megkapja azt, ami egyébként törvényileg megilletné, és az általad elmesélt Down szindrómás kisfiú esete is bizonyíték rá. :( És az is bonyolítja az egészet, hogy itt két, egymással kapcsolatban nem igazán álló területnek is együtt kell(ene) dolgozni, és ugye sokszor ez egy területen belül sem igazán megy... Mikor a gyermekpszichiátrián voltunk, úgy néztek ránk, mint a véres rongyra, hogy mi a fenét keresünk ott, miközben nem unalmamban mentünk, hanem a szakértői bizottság küldött... És kin csattan a pofon ilyenkor: a szülőn (hamarabb haza is jöttünk, mert elég érdekes dolgok történtek).
Nem semmi lehetett, mikor iskolaérettségről akartak igazolást adni Lucának. :) Jó volt az ő történetét olvasni. És milyen drágák az ovis társai, hogy azt kívánták, hogy meggyógyuljon! <3 Jaj, ők még olyan csodálatosak és megértőek! Azt kell szerintem elérni, hogy felnőttként is maradjanak hasonlóak.
Azért ez az integráció ügy Magyarországon nem egyszerű. Évekkel ezelőtt az összes intézmény alapító okiratába beletették, hogy integráló óvoda/iskola, mert ez volt a törvény. Sajnos a pedagógusok nincsenek felkészülve ezekre a gyerekekre, és valljuk be őszintén, hogy a szülők sem. Ma csak akkor sikeres az integráció, ha sérült gyerek semmiben nem lóg ki a többiek közül, vagyis nem jelent pluszmunkát a pedagógusnak :(. Nem kell miatta differenciálnia, feladatlapokat, feladatokat szerkesztenie stb. Az odáig rendben van, hogy sérült, de azért mégis legyen olyan, mint a többiek. Vagyis nem gáz, ha gyengénlátó, vagy kerekes székkel közlekedik, csak tudjon ugyanúgy teljesíteni az órán mint a többi 28. Oviban ugyanez van, csak pepitában: nem baj, ha sérült, csak egyen és öltözzön önállóan, legyen szobatiszta és az sem árt, ha beszél. És ez nem a pedagógusok hibája, mert ők nincsenek arra "kiképezve", hogy a több fronton sérült gyereket fejlesszék, és nem is az ő feladatuk. Csak éppen nincs pedagógiai asszisztens a sérült mellé (vagy esetleg egy plusz dajka az oviban), nincs gyógypedagógusa vagy fejlesztő pedagógusa az intézményeknek.
TörlésÉs akkor ott van még a többi gyerek, ugyebár. Elméletileg minden gyereknek megvan a "zavartalan tanuláshoz való joga", és csak az az SNI-s gyerek integrálható, aki a többi gyerek ilyen jogát nem sérti. Ez teljesen értető. Az én nagyobbik fiam (4.-es) osztályába is betettek egy viselkedési zavaros kisfiút, aki ha olyanja volt, nekiment óra közben a tanító néninek és megverte vagy székeket kezdett el dobálni a többi gyerekre. Fél évig bírták, aztán "fellázadtak" a szülők, mert sok olyan gyerek volt, aki félt suliba menni és otthon mindig sírva mondta, hogy a G. már megint mit csinált. Na, ő mondjuk magántanuló lett.
Ezt csak azért írtam le, mert ilyen is van. Amikor a szülő foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy az ő gyereke normál suliba járjon (Ádámék már a harmadik vagy a negyedik osztály voltak, ahová nem sikerült beilleszteni a gyereket), és hurcolja ide-oda. Ez a gyereknek is kudarc, hiszen sehol nem kell, a sulit nem tudja teljesíteni, egy másik (esetleg speciális) intézményben viszont fejlődhetne.
Igen, papíron minden szebb és jobb, mint a valóságban. Írni akartam róla, de aztán elmaradt: a bölcsis beíratás nálunk jóval több, mint 1 óra volt, és még az óvoda vezetővel is beszélnem kellett... Amúgy korrektek voltak, mert mindenhol fogadtak, tájékoztattak, a bölcsivezető külön szimpatikus volt a nyíltságával. Az óvodavezetővel pont arról diskuráltunk, hogy igen, benne van a törvényben, hogy nem feltétele az óvodai felvételnek a szobatisztaság, de mondta, hogy ha nem lesz a lányom az, akkor sajnálja, de nem tudja felvenni, mert nincsenek meg hozzá a tárgyi feltételeik. És az a durva, hogy így még a speciális csoportban sem fogadják pelusosan, pedig ha autizmussal érintett a leányzóm, akkor van arra esély, hogy később válik szobatisztává... Szóval egész más a papír, mint a gyakorlat sajnos. És most ugye változtak is a feltételek, a törvények, persze nem feltétlenül a jó irányba. :(
TörlésNem egyszerű téma ez, az biztos. Majd írok erről is, mert bár én csak az integrációról írtam, de természetesen nem zárkózom el a speciális csoporttól sem. Még nem tudni, hogy a kislányom hová fog kerülni, de az biztos, ha azt látom, hogy az integrált csoportban csak szorong, és szenved, akkor nem fogom kizárólag azért ott tartani, hogy nekem a büszkeségem ne csorbuljon, mert azért sok szülőben az is benne lehet, hogy nem tudjá feldolgozni, hogy a gyerekük nem alkalmas az integrációra, és sokan szégyellik, és nem akarják még maguknak sem beismerni. :(
Érdekes volt Anditól is hallani a dolog gyakorlati oldalát... azért valószínűleg nem véletlenül vannak kétségeim a rendszerrel kapcsolatosan.
TörlésMondjuk a mi ovinkban pl. van gyógypedagógus, és azt hiszem, még plusz dajka is. Egyébként kezdek megnyugodni a mi ovinkat illetően, mert itt rohadt komolyan veszik ám ezt az integrációs rendszert... reméljük, hogy ez nemcsak a felszín.
Nekem az a tapasztalatom, hogy a szülők nem általában a valamilyen problémával küszködőktől tartanak, hanem az agressziótól, függetlenül attól, hogy ez "betegségből", vagy rossz nevelésből adódik. A legtöbb szülő képes elfogadó lenni egészen addig, amíg meg nem ütik a gyereküket. Ha ez megtörténik, oda az elfogadás, bármi oka is van a verekedő gyermek viselkedésének.
VálaszTörlésA lányom irányába tanúsított agresszió nekem is félelmem, mert olyan kis málé a szentem. Ez a 2. félelmem a kirekesztés után. Szerintem azért ha egy sni-s verekszik, az sokkal nagyobb bűn, és nagyobb visszhangja van, mint ha egy "sima" gyerek tenné.
VálaszTörlésNormalis szulo nem tartja nagyobb bunnek, persze vannak nem normalisak is
TörlésNem értem ezt a szobatisztaságot. Ha benne van a törvényben hogy nem feltétele a bekerüléshez, akkor nem mondhatja, hogy nincsenek meg a tárgyi feltételek. Amikor én vittem óvodába a gyerekemet, az óvónő az előzetes tájékoztatón megkérdezte, van-e nem szobatiszta gyerek. Persze senki nem jelentkezett. Majd közölte, akkor most újra megkérdezi, de most őszintén válaszoljunk. 4 bátortalan szülő jelentkezett, mire közölte az óvónő, hogy a legtöbb csoportban van még ilyen és nem probléma, többen az első 1-2 hónapban az óvodában lesznek szobatiszták. Az enyém a beiratkozás idején még nem is volt az, éppen kezdésre sikerült, de volt néhány "baleset". Megjegyzem nemcsak erre nincs idejük, hanem egy egyszerű allergiás ellátására sem. Legalábbis mi így jártunk.
VálaszTörlésÉn sem értem, de azt mondta a vezetőnő, hogy márpedig addig bölcsis marad, míg nem lesz szobatiszta... Oké, egy normál csoportban talán elnézném ezt, de az azért elég abszurd, hogy a speciális csoportba sem veszik fel pelenkásan... :/
VálaszTörlésnekünk is azt mondták, hogy szobatisztának kell lenniük, én sem értem, ugyan minek...
TörlésPicit merev ez a vezető nem?
VálaszTörlésEléggé... :(
TörlésSzia Kati! A Mindent a babákról oldalról találtalak meg, mert az egyik kommentedben írtál erről a vitáról és kíváncsi lettem.
VálaszTörlésBár a vita, ahogy olvastam az értelmi fogyatékosokra korlátozódott, engedd meg, hogy hadd mondjam el az én történetemet. Mozgássérültként (nem használok semmilyen segédeszközt) a Pető Intézetbe bejárósként jártam bentlakásos csoportba (4-5 évesen, abban az időben, amikor ott ellenezték a Dévény-módszert, így én is :D ). 6 évesen viszont normál oviba kellett járnom ahhoz, hogy rendes általános iskolába mehessek. Először nem akartak engedni, mert biztosan az értelmi képességeim sem olyanok, amilyennek kellenek lennie egy elsősnek, de aztán egy IQ vizsgálaton megállapították (meglepődtek a megkérdőjelezésen), hogy akkor átlagon felüli értelemmel rendelkeztem. Oviba csak péntek délelőttönként voltam, a többi nap tornákra, úszni vittek. Viszont emiatt sem éreztem magam kirekesztettként. A gyerekek megszokták, hogy csak ritkán látnak, de olyankor bevettek a játékokba, imádtam csúszdázni (na ezt felnőttként már nem), sokat öltöztem be az ovis "királylányos" ruhába. Persze emiatt kicsit különc voltam, de nem volt zavaró. Általános iskolában én voltam az egyetlen fogyatékkal élő az osztályban, sőt akkoriban az egész iskolában. Alsóban néha csúfoltak, és olyankor valóban kivételeztek velem a tanárok, illetve voltak olyan dolgok, amiket nekem megengedtek, a többieknek nem, pl. nem mentem ki szünetben, nem tornáztam, az első padban ülhettem, de ezekért sosem szóltak a többiek. Az első pillanattól ez volt, ők meg megszokták.
Emiatt a fogyatékosságom sosem volt számomra zavaró. Teljes életet éltem, és emiatt most az egyik legszerencsésebb embernek tartom magam. Boldog párkapcsolatban élek és van egy gyönyörű kisfiúnk. Viszont egy új kérdés merült fel bennem: ő hogyan fogja megélni mondjuk az oviban, hogy fogyatékkal élő a mamája?
Szia!
TörlésKöszi, hogy elmesélted a történetedet!
Sajnálom, hogy kevesebbet néztek ki belőled, még szerencse, hogy az IQ teszt megmutatta az igazságot! :)
Jó volt olvasni, hogy pár csúfolódástól eltekintve azért elfogadóak voltak veled, és hogy a másságod nem zavart téged.
Szerintem a kisfiad ugyanúgy rajongani fog érted és büszke lesz rád ovisként is, mintha nem élnél fogyatékossággal. Ők még olyan csodálatosan és természetesen veszik azokat a dolgokat, amiken mi felnőttek fennakadunk. Őket is érdekli, ha valami más, de a legtöbb esetben ez előítéletek nélküli kíváncsiság. És a kisfiadnak így vagy és így is leszel tökéletes. Ha netalán lenne csúfolódó kisgyerek, biztosan megvéd téged, és kiosztja majd az illetőt.
Hú hát nekem nincs lelkierőm az eddigi kommenteket végigolvasni, de elmesélek egy szeletet a gyerekkoromból...alapítványi iskolába jártam, mondhatni, Waldorfos módszerrel neveltek minket. Én a tehetséggondozó osztályba jártam, volt régen egy kis hiperaktivítás bennem. Viszont a mi osztályunk gyűjtőtégely volt, akadt pár olyan fiú, akik gyógyszereket szedtek, hogy kordában tartsák magukat. Elég hajmeresztő dolgok voltak néha, alsósként az egyik picit bekattant és majdnem megdobta a tanár ollóval meg hasonlók, mégis annyira hihetetlenül a helyén kezelték ezeket a pedagógusok, hogy se a szülőknek, se nekünk nem tűntek ezek nagy dolgoknak. A gyerekek pedig szép lassan kezesbárányokká váltak. Mivel semmi különbségtétel nem volt és ha valaki lemaradt, nem elkülönülve, hanem velünk együtt gyakorolt, nem volt semmilyen megkülönböztetés, gyűlölködés vagy akár félelem. Mindenki szeretett mindenkit a hibáival együtt, ráadásul már gyerekkorunkban megtanultuk, hogy hogyan kell toleránsan viselkedni és figyelni a másik "rezgéseit". Sajnos ez az iskola már nem üzemel, pedig szerintem a lehető legtökéletesebb volt, minden KÜLÖNLEGES gyereknek ezt ajánlanám.
VálaszTörlésA videók pedig nagyon jók, összeszorul tőlük a szívem...:(
A Waldorf-pedagógia nekem nagyon szimpatikus. Szívem szerint, ha "sima" gyerekem lenne, biztos ilyenbe íratnám, de több helyről azt olvastam, hogy autiknál nem jó, ők elvesznek, ha nincsenek beszabályozva. :(
TörlésIgen, nagyon sok múlik a pedagógusokon, meg a szülőkön is. Én azért bizakodó vagyok, hogy pár év vagy évtized múlva nem kelt ekkora ellenérzést és félelmet az emberekben a másság.