:)

Itt vagyok, jól vagyok! ;) De télleg ám! A jókedvemnek talán az is az okozója, hogy tegnap voltunk Embörrel a megyeszékhelyen, ahol az alkalmassági orvosi vizsgálatot hajtották végre rajtam és szerencsére semmi akadálya, hogy melós legyek. Mikor először voltam, akkor abba kötött bele egy kicsit a doktornő, hogy hogyan fogom elérni a magasan lévő polcokat a kis termetemmel... Most, mivel már másodjára mentem, ezt nem hozta fel; most jött azzal, hogy sápadt vagyok... Meg hogy szívzörejem van. És hogy magas a vérnyomásom. Meg a látásvizsgálatnál is voltak fennakadásaim (a bal szememmel az utolsó kettőt nemigazán láttam...), de a lényeg, hogy átmentem, nem vagyok alkalmatlan. :) Amúgy izgultam rendesen, szerintem ezért is volt a vérnyomeszom 150/90, hiába bizonygattam, hogy a szülés utáni 200/100 óta rettegek a vérnyomásmérőtől. De ez tényleg így van, meg még anno nagyon ifjú koromban is az volt, hogy ha doki mérte, akkor rendszeresen felment, míg otthon nem volt rám jellemző. És egy régebbi vizsgálatnál is pont a 150/90-en akadt ki az akkori háziorvosom... Nálam ez inkább ilyen stresszes akármi lehet, fehérköpeny-hipertónia vagy valami hasonló. Tudom, hogy általában az ilyen értékeket hozó embereknél gyakrabban fordul elő a későbbiekben valódi magasvérnyomás-betegség és nem árt azért odafigyelni. Rám is parancsolt a doktornő, hogy azért menjek el a háziorvoshoz... Okés...
Végre orvostól is hallottam (eddig ezt nem tapizták szülés óta), hogy valóban rectus diastasis-om vala (szétnyílt hasizom). De ebbe hála nem kötött bele (nem tudok emelni vagy hasonlók, pedig ez valószerűbb problémó lenne, mint a nem érem el a magas polcokat dolog...). Annyit megjegyeztem róla, mert "lányos" zavaromban szófosásom volt, hogy elég nagy volt a csajszi, majd 4 kilóval született. Mire a kérdés, hogy akkor császár volt, ugye? Há' nem, hanem pinailag hüvelyi úton jött világra. Erre egy kis csend, majd nem firtattuk a dolgot tovább...
Hamar megkaptam a papirost, hogy dolgozhaték. :) Jajjj, úgy várom amúgy! :)

Mivel Ember elkísért, így még nézelődtünk is a nagyvárosban, kikapcsolódtunk és csodák-csodája, kettesben voltunk! Sőőőt, mindezek mellett még kaptam egy baromi jó dolgot is: tornacipőt. De nem is akár milyet ám... Telitalpút, nőciset, de most képet keresve róla megvilágosodtam, hogy ennek a pontos megnevezése az éktalpú... Le volt árazva és ugye aki kicsit is ismer, az tudja rólam, hogy tornacipő-mániás vagyok, így nem lehetett otthagyni (akciós is és még tornacsuka is). Sokkal jobban tetszett a szürke változat, de mivel kifutó lábbelikről van szó, így abból naná, hogy nem volt 36-os. Egyébként teljesen meg voltam hatódva, hogy ebből a fazonból jó rám a harminchatos!!!! Nem is reménykedtem benne, csak úgy viccből próbáltam fel (több, más cipővel egyetemben), és a legtöbbnél megfelelő volt a 36-os. Most vagy a lábam nőtt, vagy változtak a méretezések... Mondjuk kicsit furcsálltam, hogy bár xl-es volt, xs-es (ami a 35-ös felnőtt cipőt jelenti) nem. De ami fontos, hogy lett egy éktalpú csodám. :) Teljes áron biztos, hogy nem vettem volna meg, de akciósan otthagyni szentségtörés lett volna... ;)
A Cuki is kapott ám szandit, egy ilyet. És bár számomra elképesztő, de 27-es a lába!!! Óriásbéka!

Az is nagyon kellemes volt ebben a napban, hogy végre több órán keresztül csak egymásra tudtunk figyelni. Nagyon fura volt. Azért meg tudnám szokni, ha olykor-olykor ilyen is történne velünk. Tényleg semmi extra, de mondjuk nekünk már az különleges, hogy egyikünknek sem kellett azon agyalnia, hogy van -e innije, mit eszik, tisztába kell rakni, stb. Szóval tényleg nagyon állat volt! :)

Az áfás számlától is féltem, azt hittem, majd meglincselnek a buszsofőrök, hogy ilyen kívánságaim vannak (igen, betoji vagyok...), de mindkétszer csak annyit reagáltak, hogy ha nem bánom, akkor a végállomásnál szeretnék kiállítani. Így nem ott szálltunk le, ahol szerettünk volna, de annyi baj legyen, sétálni is jó volt kettesben. :) A számla meg azért köllött, mert olyan édi a munkahelyem, hogy térítik az utazást.