Tegnap...

... a Cuki vénült 1 évet és a magyar költészet napja is ugye ezen a napon volt, ezért hoztam párat kedvenc verseim közül:

Ágnes Vanilla - Születésnapodra

Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk 

Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk

Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat

Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy

Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek

Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz

Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz 

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz

Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz 

Föld lakói remeghetnek, hódolhatnak félelemnek

De te szilárd lábakon állj, s maradj meg mindig ilyennek

Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak

Ne vedd magadra, ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz

Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz 

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz

Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz 

Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz

Álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz

S, hogy tűzhajú kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél

Nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz

Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz 

Istenedhez, angyalodhoz, maradj hű adott szavadhoz

Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz

Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz

Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Istenedhez, angyalodhoz, maradj hű adott szavadhoz

Álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz

Istenedhez, angyalodhoz, maradj hű...

József Attila: Tedd a  kezed homlokomra

Tedd a kezed 

homlokomra,

mintha kezed

kezem volna.

Úgy őrizz, mint

ki gyilkolna,

mintha éltem

élted volna.

Úgy szeress, mint

ha jó volna,

mintha szívem

szíved volna.

Szabó Lőrinc: Különbéke

Ha tudtam volna régen, amit

ma már tudok,

ha tudtam volna, hogy az élet

milyen mocsok,

nem fütyörésznék most az uccán

ilyen vigan:

valószínűleg felkötöttem

volna magam.

Régen, mint az álamok tékozló

más fiai, 

azt hittem, lehet a világon 

segíteni,

azt hittem, szép szó vagy erőszak

ér valamit 

s az élet, ha sokan akarjuk,

megváltozik.

Minden szörnyübb, mint hittem akkor,

fiatalon,

de, hálistennek, egyre csökken 

az undorom,

egyre jobban bírom az évek 

förtelmeit,

és az idő és a közöny már 

fertőtlenít.

Mert fátylát sorra dobta minden,

egymásután,

s harminchárom évem ma átlát

minden szitán:

látom, sokkal több a mocsok, mint

az ifjukor

sejteni bírta volna bennem

valamikor,

látom milyen rútúl becsapják 

a baleket,

s hogy a balek azért balek, mert

mást nem tehet,

s hogy az ész az érdek rimája,

és hogy magát

sugaras hőssé a bitang is

hogy költi át,

s ha van is, kézen-közön elvész

az ideál,

és hogy nem hozhat egyetértést, 

csak a halál, -

s mert mindez mégcsak nemis aljas,

nem szomorú,

a minden dolog apja valóban

a háború:

úgy nézzem elszát nyugalommal, 

az életet,

mint reménytelen lepratábort

vagy harcteret.

Ha egyszerre tudok meg mindent, 

hogy itt mi van,

egész biztossan felkötöttem

volna magam.

De valamit a sors, úgy látszik,

akart velem:

megmutatott mindent, de lassan,

türelmessen:

különbékét ezért kötöttem

a semmivel, 

ezért van, hogy csinálom, amit

csinálni kell,

ezért becsülök úgy egy-egy jó

pillanatot,

ezért van, hogy a háborúban

verset irok

s a leprások közt fütyörészek

és nevetek

s egyre jobban kezdem szeretni

a gyerekeket.