Kísért a múlt...

Tudom, hogy hülye vagyok, hogy ilyeneken rágódom, de akkor is furának tartom, hogy a mostani internetes sikerdal előadója, Csemer Boglárka is pont a 2011-es Csillag születik-ben indult... És attól az időtől nem tudok szabadulni, bármennyire is szeretnék.

Annyira erősen él bennem az az időszak. A boldog várakozás, az izgalom, a felhőtlen naivitás, az elhitt vattacukor és rózsaszín ködfelhő. Csodálatos volt és a mai napig visszasírom. Nem mintha most olyan veszettül katasztrófa lenne az életem, mert egyáltalán nem az, de mégis valami hiányzik. Talán az, hogy én lezártam az utódnemzéses témát, egyáltalán nem szeretnék kockáztatni (benne vagyok csomó autis csoportban és hát persze van ellenpélda, de sok olyan történet is van -és inkább ezek vannak többségben-, hogy elég gyakori az ismétlődés...és hiába imádom mindennél jobban a lányom, nem vagyok elég erős ahhoz, hogy 2 autival megbirkózzak), de gondolati síkon azért gyakran eljátszadozom vele, hogy mi lenne, ha... És teljesen megrettenek attól, bármennyire is szarul hangzik, hogy mi van, ha nem fogom megtapasztalni, hogy milyen egy "sima" gyerekkel? Mi van, ha nem leszek újra várandós, nem láthatom a pici magzat mákszemnyi szívének lüktetését, nem mehetek többé 4d-re, nem élhetem át a terhesség, majd a szülés utáni csodát, az átvirrasztott éjszakákat, a büfiztetéseket, a fogzásos sírásokat? Mi van, ha a Cukit igenyösbe hozzuk valamennyire és aztán elgondolkodunk a hova továbbon és mindkettőnknek hiányozni fog egy újabb gyerök? És mi van, ha jön a kapuzárási pánik és hasonlók??? (Mondjuk az egyik rokonunk szerint az Ember azért vett el 31!!! évesen, mert kapuzárási pánikolt... o.O hát ez jó kis önbizalomnövelő infó volt... :S és távol álljon tőlem a nagyképűség és az önteltség, de szerintem nem ez volt a házasságkötésünk mozgatórugója. Legalábbis remélem!) De csomószor jár ilyesmiken az agyam és talán nem is annyira őrültség. :( Vagy mittomén. Utálom ezt a káoszt az agyamban! Zártosztályt nekem! :D :P

2011-ben, (imádom ezt a képet!) :

De nem szabad a múltba menekülnöm és benne élnem, visszasírnom, mert sehová sem vezet, így azért próbálom magam a hajamnál fogva visszarángatni a jelenbe... És bizony, ebben is vannak örömök, valószínűleg több is, mint az idealizált terhességemben. Csak észre kellene vennem. Mármint az észrevevéssel nincs is gond, csak valószínűleg többre kellene értékelnem. Csak gyík vagyok, meg hisztis picsa is. :) De legalább a hibáimat nagyjából látom (önnyugtatás a köbön... :D ).