Bogárszárny-fülbevaló

 Ma megérkezett a házassági évfordulós ajándékom, amit én választottam, még hónapokkal ezelőtt. :) Egyből beleszerettem ezekbe a bogárszárny-fülikbe, amiket itt vásároltam a Gyöngyblogú lánytól. :) Olyan gyönyörű és különleges, és még zöld is (egyik kedvenc színem).  És még pózoltam is, pedig esküszöm, hogy nem szokásom magamat fényképezgetni, de most kedvet kaptam hozzá. Legközelebb lehet, hogy jövök pucsítós, csücsörítős, tükörben pózolós fotókkal... :D (Ne rettegjetek, csak vicc vót!)

 

 És olyan de olyan büszke voltam a leányomra, hogy csak na! Ugyanis szó nélkül köszönt a postásnak, mondta, hogy szila és még azt is megállapította, hogy báci. :D Egyem is meg! Olvasztó jelenet volt! (Megjegyezném, hogy például a fölöttünk lakó úr majd 50 évesen sem képes, még visszaköszönni sem, csak elvétve... Mindig megfogadom, hogy legközelebb nem fogok előre köszönni, de basszus, rájöttem, hogy anyu úgy belém nevelte ezt, hogy már reflexből jön, és nagyon résen kell lennem, hogy némán menjek el mellette.)

 Késő délután lementünk a játszóra, és most meg magamra voltam iszonyú büszke. Tudom, az öndicséret büdös, de nem baj. Az történt, hogy eddig mindig a koszos, büdös, undi, tócsában tapicskolt, ami azért áll mindig a játszón, mert el van dugulva a kút (de méééé nem a kerítésen kívülre tették???). Mondom kipróbálom, hátha: öntöttem a vödrébe tiszta vizet, és azzal elvolt (szórta bele a homokot), és nem is ment a kúthoz. :D Sikerélmény a köbön! 

 Hazainduláskor elagyabugyált, mert túl közel merészkedve próbáltam vigasztalni... Itthon meg attól akadt ki, hogy először lefürdettem (csupa retek volt), és csak utána vacsizott, ugyanis a napirendjében fordított a sorrend, és hát nem túl rugalmas a drágám. Úgy viselkedett, mintha savval mosdattam volna, visított, mikor csak hozzá értem, csoda, hogy a szomszédok nem hívták a rendőröket, mert úgy tűnhetett, hogy bántom szegínyt. :O