lassandebiztosan

2016. szeptember 20., kedd

Ovi, rajz, ilyesmik

(Mindig megdöbbenek, hogy milyen "csudijó" címeket tudok adni egy-egy bejegyzésnek, bocsánat érte... :D )

2 nap ovi után hétvégén már tüsszentett sokat, majd vasárnap este már sejtettük, hogy ebből másnap nem lesz ovi. Sajna a megérzéseink nem csaltak. Kicsit bűntudatom is van, mert lehetett volna annyi eszem, hogy már a nyár vége felé elkezdhettem volna erősíteni az immunrendszerét, de ez kimaradt (Béres csepp híve vagyok ilyen téren). A gyümölcs/zöldség meg nem a kedvence, nyáron sem vitte túlzásba ezek fogyasztását, így szerintem ezeknek is "köszönhető", hogy ilyen hamar kidőlt. Na meg mondjuk ha azt nézzük, most került először nagy létszámú közösségbe (jó, ez is kicsit önnyugtató, nézzétek el nekem!)
Így 1 hétig nem ment. Nem volt egyébként nagyon beteg, de jobbnak láttam itthon fogni. A köhögése volt durva, szegénykémet az egyik nap annyira erőltette, hogy be is hányt többször. :/ Az egyik alkalommal elbaltáztam a lavór elhelyezését, így egy adag ment a lábára is és megijedt, sírt. De azért vigasztalható volt, de úgy sajnáltam. Mikor hisztiből "sír", akkor hülyét kapok tőle; de mikor igaziból, akkor a szívem szakad meg érte. Kapott antibiotikumot is és megfordult a fejemben, hogy mi van, ha allergia miatt adta ki a gyomra tartalmát, de később igazolódott, hogy nem ez áll a háttérben, hanem a szűnni nem akaró köhögés volt a ludas. Érdekes volt viszont, hogy este, alváskor alig, de nappal szinte megállás nélkül erőltette. Lehet, nem kellett volna az orvos utasítását ennyire betartani, ugyanis köptető  hatású cuccot írt fel száraz köhögésre, na mindegy. A hányás után egy gyógyszerész javaslatát fogadtam meg és szerencsére bevált. És le a kalappal előtte, mert úgy mentem be, hogy ajánljon valamit a mostani szer helyett (az orvos nem rendelt, ügyeletre emiatt meg hülyeség lett volna menni), de ő azt javasolta, hogy hagyjam el kis időre a köptetőt, ne vegyek most semmit helyette, várjak kicsit. Igaza lett szerencsére.

Mikor itthon volt a betegség miatt a nagylány, az apukája pont a szabiját töltötte. Ez nagy mázli volt számomra, hisz pár nap csúszással én is kidőltem. És a vizsgálatra majd kontrollra való elvitelben is maximálisan a segítségünkre volt. :) (Én nem merem biciklivel fuvarozni, autónk nincs, az orvos meg 2 km-re van és ez a táv, ami oda-vissza ugye 4 km, egy beteg/gyógyulófélben lévő gyerkőcnek, aki ráadásul utál hosszútávon sétálni, nem igazán kellemes.)

Azóta, hogy lekopogjam, jól van. Szeret is oviba menni, bár az szerintem kicsit bezavarja, hogy egyik héten I. néni, a másikon meg M. néni van délelőttönként. Ez az első ovis évben sem volt egyszerű; úgy tűnik, hogy most is okoz némi fennakadást. (A 2. évben, tavaly mindig ugyanaz az óvónő és asszisztens volt, nem is volt semmi probléma.) De meggyőzhető, sokat segít itt is, hogy ismeri a napokat.

Az ovi kezdete óta szinte minden nap rajzol!!! Ez azért akkora világszám, mert eddig utálta. Most meg önként műveli. Ügyesen előveszi a papírt, filceket (jó, az elpakolással vannak még problémái, de hát kicsire nem adunk, de azért dolgozunk azon, hogy rendszerető legyen :) ). Az egyik ilyen délutáni rajzolásnak lett az eredménye ez a családrajz, aminek nagyon örültem:

balról-jobbra: cica, kutya, Ő, apukája, alatta másik kutya, én

Annyira édes, hogy még a jószágokat is odarajzolta. Anyja lánya. Az apja is szereti az állatokat, de én jobban állatbolond vagyok; örülök, hogy örökölte ezt tőlem. Nagyon cuki és gyengéd velük. Olykor nem egyszerű 2 kutyával és 1 macskával panelban, de többszörösen kárpótolnak minden nap.

A kaka viszonylag műkszik a kakanaptárral/versennyel és a kinek boldog a kakája elbeszéléssel. Egyre kevesebbszer kell Guttalax/kúp. Múlt héten 5-ször kaksizott! Nagy benne a versenyszellem, muszáj kihasználni ezt szerintem.

2016. szeptember 1., csütörtök

Ovi

Reggel: Amennyire vártam az ovit, most annyira izgulok... :)
Zökkenőmentesen zajlott a reggel, könnyen kelt. Azt is megértette, hogy máshol van a csoportszoba, mint tavaly. Bár azért elindult a régi hely felé, de szóltam neki és szépen jött. Nem volt még kész a zsákjához a jel, de ezen sem borult ki.
Puszit sem kaptam, egyből ment be, figyelt, nézelődött, kicsit zavarban volt egyem is meg <3. Mikor kérdeztem, hogy el sem köszönsz?, akkor mondta, hogy szia anyu. Ennyi. :) (Tavaly puszi, ölelés, remélem holnap már kapok!)
Bízom benne, hogy könnyedén, szorongás nélkül fogja venni az új helyzetet. Majdnem dupla annyian vannak, fele annyi felnőttel. Egy kisfiút ismer, ő tavaly is a csoporttársa volt. A többieket nem, de majdcsak beilleszkedik, lesznek barátai.
Fura, hogy nem csicsereg (egész nap, megállás nélkül jár a kis szája), hogy azt nézhetek a tv-ben, amit én szeretnék, nem kell agyalni, hogy mit főzzek. :D (Ő kap enni, mi meg meg vagyunk az apjával főtt kaja nélkül is, ezzel is lehet spórolni.)
Várom, hogy mehessek érte!
------------------------------------------------------------------------------------------
Ebéd utáni érte menetel: Ő bezzeg nem várt engem annyira, mint én őt. :/ :D Bevallom, kissé rosszul is esett... Miután meglátott, az első reakciója az volt, hogy nem akar hazajönni. :( Ott ült az óvónéni ölébe és vinnyogott, még a könnye is kicsordult. Abban reménykedem, hogy hátha tényleg csak azért nem akart jönni, mert mint mondta, nincs masnija, neki kell (ez a 3. év, hogy masni a jele). Annak a kisfiúnak a nyakában volt az új jele, akit ismer, aki tavaly is csop.társa volt és ő érte is jött az anyukája ebéd után, így hátha csak az zavarta be, hogy ő kimaradt ebből, mert a masni az nem volt még kész, viszont a fiú kapott nyakbavalót a jelével és a zsákjára is felkerült az új (mivel előtte már volt valakinek ugyanez a jele, így nem kellett "legyártani"), ellenben a nagylányéval. Abba bele sem akarok gondolni, hogy milyen műsort csapott volna, ha az új csoportjában valaki birtokolta volna a szent masnit és ezáltal nem lehetett volna az övé... Bár most kisebb fennakadást okozott, hogy még nincs kész, de ez fényévekkel kisebb probléma, mintha másé lenne az a kiba masni :) .
Ilyet még nem csinált, legalábbis ennyire látványosan sosem; megbeszéltük már jó előre, hogy mi lesz a napirend, hogy mikor megyek érte... Szerencsére az óvónéni kreatív és kellően határozott volt, így azt mondta neki, hogy csak akkor tud a szekrényben keresni neki jelet, ha kimegy a csoportszobából. Sikerült nagy nehezen kitessékelni a nagylányt. Duzzogott, de nem volt vészes és az óvónő nem sokkal később talált egy szaloncukros jelet, amire ráfogtuk, hogy masni. :) Persze egyből rávágta, hogy "hát ez cukorka!!!", de mivel a nyakába lett akasztva úgy, mint az ismerős kis srácnak, ez elég volt ahhoz, hogy kizökkenjen. :) Innentől kezdve együttműködött.