lassandebiztosan

2012. július 31., kedd

BRÉKING NYÚZ!!!!

Elindult!!! El sem akarom hinni. Mármint akarom, de még talán fel sem fogtam teljesen, hogy végre megtörtént. Annyira ügyes, és végtelenül büszkék vagyunk rá. Egyem meg azokat a hurkás kis csülkeit! :)

Meg is dolgozott érte: 8 hónapon keresztül, heti egy alkalommal, majd egy órán át jó pár könnyet hullajtott az ügy érdekében, de maximálisan megérte. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha nem kapta volna a kezeléseket. Tudom, hogy ez sem csodamódszer (ilyen egyébként szerintem nincs is), és sajnos nem tud mindenkin segíteni, de 100-ból 80 gyermeken igen. Ez óriási dolog! A gyógytornászunk pedig egy csupaszív angyal, aki olyan szeretettel bánik a gyerekekkel, hogy elképesztő. Nagyon sokat köszönhetünk Neki, és örökre hálásak leszünk azért, hogy segített. Szegény, gondolom csomószor elege volt a rinyálásaimból, de egy elég nehéz periódusban találkoztunk. Lehet, örül, hogy megszabadul tőlem. :)
Lilypie vonalzónak köszönhetően tudom, hogy 15 hónaposan, 2 hetesen és 6 naposan kezdett el önállóan járni.

A nászút

Jaj, de jó is volt! :) A Mátrába mentünk. Én, mint tősgyökeres alföldi rajongok és megbolondulok a hegyekért, de akár a dombokért is. Mikor már közeledtünk Gyöngyös felé, nem lehetett levakarni a busz ablakából, ámulatba ejtett a látvány. Ugyanez visszafele is, persze mindig én ülök az ablaknál.
A túrázást 8.-os koromban szerettem meg, szerencsére férfi osztályfőnökünk volt, aki nem mindenáron csak múzeumba akart vinni minket, és nem mellesleg nagy túrázó hírében állt. Így részt vehettem egy 3 napos sátras kiránduláson, ami úgy tűnik nagyon meghatározó része volt az életemnek, hisz azóta tart a szerelem a hegyek, a túrázás és az erdők iránt.

Mátraházánál szálltunk le a buszról, és már indultunk is meghódítani a csúcsot, az ország legmagasabb pontját. Egy elég meredek utat sikerült kifognunk, jól kidöglöttünk, mire felértünk, és egyszer el is tévedtünk, de aki túrázott már, az tudja, hogy ez nem nehéz...
A kedvenc helyem a Kékestető. Egyszerűen elvarázsol. Ezen belül a legjobb a szanatórium. Be lehet menni, és ott rengeteg éhes állatka várja, hogy megvendégeljük őket. Amikor először mentünk, még nem tudtunk erről, így nem volt nálunk mókusoknak való eledel, és szegényeket csak az eldobált üres héjjal csalogattuk, de nem hülyék ezek, és gyorsan rájöttek, és inkább másoknál kunyeráltak. A következő alkalommal már készültünk, és vittünk mogyorót. Ez egy akkora élmény, hogy hihetetlen, és alig várom, hogy Cukinak is megmutassuk, biztos tetszene neki. Még cinegék is "megtámadtak". Olyan fura hangja van közelről a szárnyuknak, kicsit ijesztő is volt, és kissé hajazott a Madarak című filmre. :D

Az első éjszakát egy pihenőhelyen töltöttük, nem messze a Kékestől. Még szalonnát is sütöttünk. Azért elég ijesztő esténként az erdő, itt nincs ám közvilágítás. Sokszor még térerő sem. Egyszer valami jószág is jött a kajaszagra, szerintem valami nyest-féle lehetett, csak a világító szemeit láttuk, és a csörtetésére lettünk figyelmesek, egyre közeledett, mire a nagy bátor túrázók sikoltozva ugrottak a padokra. :) Vicces volt így visszagondolva, akkor persze betojtunk, főleg én. Azért egy picit tudtam aludni. Embört nem igazán érdeklik az ilyen apróságok, hogy hol alszik, így ő jóval többet aludt, és ezt hangadással is jelezte. Én azzal bátorítottam magam, hogy ettől a horkolástól biztos megijednek a vadak, és nem gondolnak minket potenciális vacsorának.
Az ébredés nem volt túl kellemes, ugyanis arra lettünk figyelmesek, hogy úszik a sátrunk, ami nem egy profi, esetlegesen esővédővel ellátott alvó alkalmatosság, hanem egy olcsó, legyegyszerűbb, leggagyibb pár ezer forintos. Esküszöm olyasmi, mint a gyerekeknek gyártott játéksátrak. :) Mindegy, túléltük, de fáztunk, mint állat, és a legtöbb cuccunk vizes lett. Így azon tervünk, hogy 3 napot a szabad ég alatt töltünk, nem jött be.

Másnap sokat gyalogoltunk, és reménykedtünk, hogy kegyes lesz az időjárás ezután. Borult, párás idő volt, néha esett, az utak többsége csupa sár volt, némelyik ezáltal nehezen járható. Egyszer el is tévedtünk, és tettünk egy jó nagy kitérőt. Nekünk nincs ám GPS-ünk, csak a térkép, és a turista jelek. Amik egész jók, de néha olyan eldugott helyen vannak, hogy egy fáradt turista nem biztos, hogy kiszúrja. Meg olykor pont azt a fát csavarja ki a szél, amin a jel van, úgyhogy résen kell lenni...

A legjobb kikapcsolódásnak tartom egyébként a túrázást, hiányzik is már nagyon, remélem jövőre el tudunk menni hármasban egy kisebb útra. Annyira jó, hogy itt nincs tv, internet, kényelmi dolgok, zaj, rohanás, idegeskedés; hanem "csak" a fák, a csendet megtörő madárcsicsergés, béke, nyugalom, az avar illata. Imádom!!! A megszokott napi szarságok helyett csak a tájra és a turistajelekre kell figyelni, és azon agyalni, hogy hol verjük fel a sátorfánkat, és ami még fontos, hogy legyen elég víz. (Egy régebbi túra alkalmával egy rossz döntés miatt /amit természetesen nem én hoztam :P / nem töltöttük fel a flaskáinkat a forrásnál, hisz úgy voltunk vele, nemsokára lesz egy másik, addig is kevesebb ideig kell cipelni. Erre úgy jártunk, hogy abból épp nem csordogált, csak csöpögött a víz... Pár órás gyaloglás és szomjazás után éktelen hisztiben törtem ki, aminek Emberem nem nagyon örült.)
Este egy kemping szállójában húztuk meg magunkat, és szárítottuk a ruháinkat, hálózsákjainkat. Nem volt egy 5 csillagos nászutas lakosztály, de azért nem volt olyan borzasztó ágyban, szárazon aludni. :)

Következő nap elsétáltunk Parádfürdőre. Itt ha még kicsit megy az ember, eljut az Ilona-vízeséshez, ami nagyon szép. Ennek környékén szerettük volna felverni a sátrat. Ez is meghiúsult, ugyanis már sötét volt, mikor elkezdett dörögni. Én meg, mivel beszari vagyok, attól tartottam, hogy belénk csap a villám, ugyanis a szálláshelyünk egy mező féleség volt. Addig  rinyáltam, míg végül visszamentünk Parádfürdőre, és ott egy park vendégszeretetét élvezhettük. :) (Mögöttünk egy nagyon puccos hotel volt.)

Reggel frissen kipihenve elég hamar útnak eredtünk, hisz még meg akartuk nézni a recski kényszermunkatábort, viszont a haza szállító buszt is el szerettük volna érni, így kapkodni kellett a lábainkat. Szép tájakon vezetett az utunk, de ez általában így volt. A Recski Nemzeti Emlékpark nem volt egy felemelő hely, viszont sok érdekességet lehetett olvasni, és megtudni az itt raboskodókról.

Ezután már jöttünk haza. Jócskán elfáradtunk a végére. Valamiért olyan szomorú elhagyni a Mátrát. Úgy odaköltöznénk. Persze, lehet, ha mindig ilyen szép tájat látnánk mondjuk a konyhaablakból, elmúlna a varázsa, de amíg nem ezt kell néznem minden nap, teljesen elbűvöl és magával ragad, és hiányzik...

A Kékestetőn

De mennénk újra! :)

Itt pedig a "fényűző" nászutas lakosztályunk tekinthető meg. :D

Kicsit büdös is volt, de száradni jó volt

A falvédő, a terítő, és az ülőalkalmatosság egyszerűen lenyűgöző :)

2012. július 29., vasárnap

Mi a jó abban, ha nem alszik nappal a gyerek?

Az, hogy este 8-kor, ahogy beraktam az ágyába, szinte egyből álomba szenderült, semmi nyűglődés, vagy ilyesmi. Ez már a 3. ilyen alkalom, és remélem nem akar rendszert csinálni belőle a kisasszony, mert jócskán bepipulok, ha nem lesz délutáni alvás. Nappal amúgy sosem volt jó alvó, viszont ezért kárpótol az a tény, hogy az éjszakákkal kapcsolatban befoghatom a számat, hisz egy-két kivételtől eltekintve 10-12 órát egyben lehúz. Még fogzás idején is szépen aludt. Végre két dolog, ami legalább simán megy... Erről jut eszembe, kinőtt a 13. foga is. Van mit mosni. Az első tubus fogkrém már el is fogyott. :) Ügyesen állja szerencsére.
Amúgy a többórás sikertelen  délutáni altatási kísérlet folyamán volt olyan, hogy elszakadt a cérnám, és ismét nem a legmegfelelőbb hangnemben és hangerővel próbáltam rávenni egyszem gyermekünket arra, hogy aludjon végre, mert megőrülök. Erre kedves férjem mit csinál??? Há' röhög a másik szobában... Engem meg ettől még jobban szétvetett az ideg. Aztán elárulta, hogy azon vihogott, hogy pont úgy altatok, mint Besenyő Pista bácsi. :) Este már én is jót nevettem rajta, mert a videót megnézve valóban van némi hasonlóság a módszerünkben...

Sejtem, hogy mi lehet az oka a délutáni randalírozásának: kezd változni a mozgása, és ez be szokta zavarni. Elkezdett új dolgokat csinálni, aminek nagyon örülünk. :) Például úgy guggol le, hogy közben nem kapaszkodik, és ma többször is megállt pár másodpercre magától. Egyre többet rugózik is, és dülöngél jobbra-balra. Van, hogy csak úgy recseg a járóka, alias sitt.
Viszont még mindig nagyon óvatos, és olyan kis inogi, de úgy érzem, kicsi választja már el attól, hogy elkezdjen járni.

Még egy dologban van változás: végre iszik egyedül! Ezt is már nagyon vártuk. Vettem csomó itató poharat, ilyen-olyan fogantyúkat, mindenfélét az ügy érdekében, persze tök fölöslegesen.
Barátnőm fia 5 hónappal ifjabb, mint a Cuki, hát mondom nem igaz, hogy ő már képes fogni a cumisüveget, míg az én lányom nem mutat hajlandóságot. Persze, nem a hasonlítgatás miatt szerettem volna, hogy boldoguljon egyedül, hanem mert azért már itt lenne az ideje egy kis önállósodásnak. Csomószor próbálkoztunk vele, elővettük tartalék türelmünket, és így próbáltuk megmutatni neki, hogy milyen nagylányos és csúcsszupimupi az, ha egyedül vedel. Erre mindig tiltakozott, felkapta a cukrot, dühöngött. Így maradt az, hogy fogtuk mi...
A barátnőm úgy csinálja, hogy fekszik a legény, és úgy adja neki az üveget. Nekem ez olyan fura volt, hivatásos paraanyu lévén egyből nagyon ijesztőnek találtam a hanyatt fekve történő folyadékbevitelt, de mondom azér' csak kipróbálom, és láss csodát: műkszik!!! Hurrá! Mindig tanul az ember valamit, gyerek mellett meg jócskán van is mit.

A 2. és 3. cipő

Ma átmentünk megyénk székhelyére cipőért, mert ugye, mint már írtam, itt nem találtam minden tekintetben megfelelőt, és hát elég sok elvárásnak kell megfelelnie a lábbelinek...

Vonattal utaztunk, és 1000 Ft-ból megúsztuk oda vissza. És a lényeg: elégedett utasok voltunk. :) Kitapasztaltuk, hogy azok a vonatok, amik a Baja- Kecskemét útvonalon mennek, tök jók. Azt ugye már megszoktuk, hogy a Bp.-Szeged járatok, hát hogy is fogalmazzak finoman, mondjuk úgy hogy gusztustalanok legtöbbször, de ezek a bajai járatok... Csilli-villi, tiszta, komolyan mondom élmény volt! Cukinak is tetszett, nézelődött, mutogatott a rohanó fákra. :) És végre nem orvosi vizsgálat miatt utaztunk...

A bevásárlóközpontba mentünk, azon belül is a Deichmann-ba. (Megplázacicultam. Persze ez nem igaz, nem az én világom, de nem vagyok elvakult bevásárlóközpont gyűlölő sem.) Szeretem ezt a boltot, mert viszonylag megfizethető áron lehet kapni olyan cipellőt, ami nekünk kell. Betojtam, mikor egy 8 ezer Ft-os Elefanten cipő le volt értékelve 5000 pízre. Há' mondom erre muszáj lecsapni, hisz basszus ez Eeeelefanten!!! Ez az a márka, ami jó minőségű, és minden kritériumnak maximálisan megfelel. Volt persze egy kis bibi, pont az a méret hiányzott, ami kellett volna... Asztat mondták, hogy rendelnek szívesen, de 10 nap alatt gyün meg. Mondom az sok, türelmetlen voltam, meg akkor újra át kellett volna jönni érte, meg blablabla, így maradtunk annál a verziónál, hogy megvesszük a nagyobbat. Abból kiindulva, hogy a régit is kinőtte 2 hónap alatt, ezt a megoldást találtuk jónak. Úgy néz ki benne, mint egy bohóc. :D Mivel itthon is cipőbe kell császkálnia, így télire is jó lesz. Ha meg még akkor is óriási lesz, akkor jó lesz tavaszra. Amúgy tényleg nagyon szuper ez a lábbeli, akkora a sarkánál a kérges rész, hogy nem igaz, és nagyon jól fogja a bokáját. És szép is. (Bár nekem a talpa jobban tetszene mondjuk lilában, de ne legyek már elégedetlen...)
Egy másik cipő is le volt értékelve, és mivel ez még nagy rá, kellett beszerezni egy olyat is, ami pont jó. A pénztárnál teljesen meglepődtünk, mikor kevesebbet kellett fizetni, mint hittük, hisz itt az akció is akciós. Beszartam komolyan!!! Először azt hittem, a csaj elütötte, de mondom ez vonalkódos bolt... Ekkor vettük észre, hogy ha 2 akciós cipőt veszünk, akkor az olcsóbbnak elengedik a felét. Ez azért durva, így 1000 Ft-ért nyertük meg a másik szandált. Íme a topánkák:

Ez az 1000 Ft-os (nem akciósan 3000 lett volna)

Ez pedig az elefántos

Ennyivel magasabb a kéreg...

2012. július 25., szerda

13. fog

Tegnap, vagy azelőtt kijött, de nem nagyon enged betekintést...a bal felső szemfog a 13.

2012. július 24., kedd

A 2 évvel ezelőtti eseményről

2 évvel ezelőtt lettem asszony. :)

Előzmények: 2005-ben ismerkedtünk meg egy nagyon nem romantikus helyen. Akkor nekem volt fickóm, de mindig a kopasz, de amúgy szőke (az alkarszőréből és szemöldökéből ítélve), napbarnított, kissé bunkeszen járt az eszem. Mondom ez nem állapot, így közöltem az akkorival, hogy viszlát, majd szerencsére nem sokkal később megtörtént az első randevú. :)
Ez volt augusztus 19-én, de szeptemberben meg  mentem Szegedre fősulira. Úgy hiányzott, hogy ott is hagytam az iskolát (na jó, ehhez az is kellett, hogy utáltam odajárni...). 2005 decemberében meg már össze is bútoroztunk. Féltem kicsit, hogy nem -e gyors a tempó, de úgy tűnik, nem volt az. :)
Azóta dúl a láv. Persze, vannak nézeteltéréseink, de hol nincsenek? (Talán ott, ahol az egyik fél annyira el van nyomva, hogy még az sincs megengedve neki, hogy hangot adjon nemtetszésének.)


Vegyes


Miért jó, ha a fotós a pár ismerőse? Lehet felszabadultnak lenni, és pajzánkodni. :) Az  utolsó kép illusztráció esküszöm!!!

Mink és a gyönyörű hátterek

2012. július 23., hétfő

Szandi

Há' mé' lenne már egyszerű, és helyben megvásárolható?! Szinte már kezdem megszokni, hogy ebben a porfészek városban semmi sincs.
Írtam, hogy kinőtte 2 hónap alatt a szandált, ami megvételkor még nagy volt a lábára. Gondoltam szétnézek, mit lehet kapni... A 8 ezres adidaszt nem is vizsgáltam meg alaposan, hiszen, ha meggebedünk sem tudunk kéthavonta ennyit kiperkálni, főleg úgy, hogy még a téli gázzal is el vagyunk maradva... :( Néztem a kínaiban: drága és sz*r. Két cipőboltban pedig mindenáron rám akartak sózni harántemelős cipellőt. Annyira csalódottak voltak, mikor közöltem, hogy nekem pont olyan köllene, aminek sima a talpa.
Mint sokminden másban, ebben a témában is megoszlanak a vélemények. Pár éve a harántemelő volt a szent. Most viszont sokan azon az állásponton vannak, hogy lehet, mégsem olyan jó. Én ezzel értek egyet, ugyanis nekem is az a logikus, hogy ha megtámasztjuk a boltozatot, akkor az izmok nem dolgoznak, így ellustulnak, és így nagy esély van lúdtalpra. A gyógytornász is azt javasolta, hogy harántemelő nélkülit vegyünk. Meg magas kéreg a saroknál, és hajlékony talp.
Mivel helyben nem találtunk ilyet, amit még ki is tudnánk fizetni, így valamelyik hétvégén elmegyünk a megyeszékhelyre. Legalább utazunk egyet. Meg plázacicáskodok. Pont én... :D

2012. július 20., péntek

Nem megy (a lány és a pozitívkodás sem)

Már megint elkapott a türelmetlenség. Nagyon ügyi, ahogy kapaszkodva lépked, de már úgy várjuk, hogy elinduljon egyedül! Vagy legalább megálljon. A gyógytornán szépen lépegetett párat, de azóta semmi. Pedig minden nap házizunk, meg minden, de valamiért fél. Pedig az izmai már készen állnának a járásra, de valami visszatartja. Tudom, hogy nem lóverseny, és sínen vagyunk, de azért jó lenne már végre lezárni ezt. Az izombetegséget tekintve is akkor nyugodnánk meg jobban, ha elindulna önállóan...
Én arra gyanakszom, hogy lehet, hogy az egyensúlyérzékével lehet bibi, és azon kellene még egy kicsit csiszolni. Azt nem tom, hogy most a személyisége miatt ilyen megfontolt, vagy inkább a gyengus egyensúly miatt. Mindenesetre előkerült újra a gimnasztika labda, és rendszeresen rádobáljuk. Amúgy tetszik neki. :)
Most torna sincs, majd augusztusban kell telefonálnom, hogy mikor. Amúgy tökre hiányzik. Persze örülök, hogy nincs szükség már heti rendszerességgel rá, de bennem van, hogy mennék. 8 hónapig vittem hetente, ez majdnem annyi, mint amit a hasamban töltött...

Pont terveztem, hogy írok arról, hogy milyen mázli, hogy remekül alszik, erre most még fent van (fél 11 van). :D Azért nem ez a jellemző, tényleg hálát adhatok, hogy legalább ez könnyen megy. Elhanyagolhatóan kevésszer kel fel éjszakánként, és mostanában délután is van, hogy 2, sőt néha 3 órát is alszik. Eddig max. másfelet volt hajlandó.

Kinőtte a szandálját. :O És én még azon aggódtam, hogy túl nagyot vettünk... Neki otthon is cipőben kell lennie, így holnap veszünk egy újat.

Fejlődik a kommunikációja. Bár itt is előjött paraanyu mivoltom. Lehet, hogy csak a lassúbb mozgásfejlődés miatt, de szerintem azért itt is vannak elmaradások, így szerintem el fogom olvasni a Babajelek című könyvet. Állítólag ezzel lehet segíteni a beszédfejlődést. Ha belegondolok, tök idegesítő lehet, ha ki akar az ember fejezni valamit, de nem megy. Mindig fölb*sz, ha mondjuk férj nem érti meg, hogy mit akarok pofázni. Ez a gyerekekben is biztos frusztrációt okoz, így a jelekkel hátha könnyebb lenne.
De akkor a fejlődésről is írjak mán! Olyan vacak: az egy kis malac röfröfröf-nél, mikor jön az, hogy kukoricán megélnek, próbálja mondani, hogy kukorica. Annyira aranyos, ahogy formázgatni igyekszik a kis szájával a hangokat, amiből "kkkhuó" lesz. Közben mosolyog. :) Na meg egyszer-egyszer már mondta, hogy "gyere", és "elkaplak". Ezek még szerintem nem tudatos szóhasználatok, és csak egyszer voltak, de nagyon érthetően leutánozta őket. Emberrel csomó ideig faggattuk egymást, hogy szerinted is azt mondta, te is úgy hallottad???

Amúgy egy kis disznófülű!!! Bár néha kapok egy két puszit, meg talán egy kis ölelet is kijut, de még mindig előnyben részesíti a plüssöket, a macskát, bármit, csak ne mi legyünk azok... Ha mondom neki, hogy adjál egy puszit a nyuszinak, már nyomja is a szájához, de ha arra kérem, hogy nekünk adjon, mintha nem hallaná. Kicsit hülyén hangzik, de féltékeny vagyok a plüssökre. :D De komolyan! Múltkor a Móki nevezetű valódi macskát körbe csókolgatta, és nagyon el volt ragadtatva, hogy csikizi a száját a szőre. Amúgy ő jóarc: múltkor szanaszét szadizta a lány, tépte, gyűrte szegény párát. Persze rászóltam, hogy inkább cirókáld a cicát, de nem igazán érdekelte, viszont az én hős macskám odakapás nélkül tűrte. Büszke voltam rá nagyon!

2012. július 18., szerda

Nem tetszik!!!

Sok minden nem tetszik, de most egy sorozat verte ki jócskán a biztosítékomat, és mivel éppen nagyon pozitívkodom megfele, így csak erről írok. Ez pedig nem más, mint a Másfélmillió lépés Magyarországon - 32 év múlva.
Nagy reményekkel ültünk le a tv elé. Persze sejtettem, hogy nem lesz olyan, mint az eredeti, de azért azt elvárná az ember, ha már használják a címet, akkor legalább egy kicsit közelítette volna meg a régit. Ha valaki nem tudná, miről írok, annak ajánlom, hogy nézze meg, mert nagyon jó, és klasszikus, és felülmúlhatatlan (ez az egyik kedvenc részem):
http://videotar.mtv.hu/Videok/2007/06/29/14/Masfelmillio_lepes_Magyarorszagon_14_4_resz.aspx
A Másfélmillió lépés arról szól, hogy Rockenbauer Pálék nekivágtak gyalogszerrel az Országos Kéktúrának. (Mindezt két éves előmunka után.) Az újban viszont annyira látszódik, hogy bepattantak az autóba, és abból kiszállva csináltak pár képkockát a természetről, majd az útba eső falvakban megmutatták a templomot, néhány polgármestert, 1-2 emberrel beszéltek, majd jött a narrátor búskomor szövege. Szerintem még poros sem lett a cipőjük, pedig a túrának az a lényege. Nem is lenne ezzel baj, mert mindenki olyan filmet csinál amilyet akar, de akkor ne fémjelezzék a Másfélmillió lépéssel. Ez nagyon megtévesztő.
Röviden összefoglalva a film lényegét: depi, templom, templom, templom, vár, vár, történelem, vár, templom, mindezt némi politikai színezettel megszórva, szomorúan kevés tájképpel. Én meg a politikától olyan szinten határolódok el, hogy még ahhoz sincs kedvem, hogy leírjam, hogy miért.
A zene, és a szöveg nagyon gyászos, szóval ha valaki rosszabb passzban van, inkább ne nézze, mert befordul... Olyanokról beszélnek, hogy nem igaz. Sokszor fel sem fogtam, és csomószor volt olyan, hogy akárhogy is próbáltam, de nem bírtam figyelni, úgy elnyújtották a mondandót. Van benne egy fura emelkedett stílus is, ami nem nyeri el a tetszésemet. Férj legtöbbször elaludt rajta, én meg alig vártam, hogy vége legyen, így asszem 3 rész után feladtuk.
Az eredetiben is volt kritika, pl. hogy az autós turista a patakban mossa az autóját, és hogy sokat szemetelnek. Templomokat is bemutattak, de ott el volt találva az arány. Rockenbauer Pálék nagyon jól át tudták adni a túrázás szépségét, örömét, lényegét; és szinte úgy érzi az ember a nézése közben, hogy velük bandukol. Annyira tetszett, ahogy csatlakoztak hozzájuk az emberek egy-egy szakaszra. Tényleg érdemes megnézni.
Egy nagy-nagy vágyam, hogy egyszer bejárjuk a Kéktúrát. Remélem egyszer sikerül! Annyira jó túrázni! Ha választhatnék egy tengerparti nyaralás, és a Kéktúra közt, gondolkodás nélkül az utóbbit választanám, az biztos!

Agyalás

 Ma megtudtam egy olyan dolgot, ami miatt többé nem fogok szomorkodni azon, hogy rusnya lett a hasam. Ki a francot érdekel, életem egyik legszebb 9 hónapja miatt olyan amilyen. Bűntudatom is van, hisz akiknek nem lehet gyerekük, százszor vállalnának szerintem ekkora áldozatot. Sőt, jóval többet is.
Amúgy próbálom magam kicsit pozitívabbá tenni, de nem könnyű. Persze nem lehet életem végéig a sanyarú gyerekkorral takarózni, de azért nem mindegy, ki honnan jön, milyen példát lát. Aki egy szeretetteljes, összetartó, mosolygós családból származik, egész máshogy látja a dolgokat. Én sajnos inkább csak a rosszat, a piásság árnyoldalait, balhékat, gyűlölködést láttam. Mamákám volt az egyetlen, aki pozitív volt, pedig 2 világháborút megélt, sok rosszon ment keresztül, mégis tudott jókedvű lenni, sokat danolt, imádtam. A többiek, akik mellett felnőttem besavanyodott, hisztiző, alkoholista, léhűtő alakok. Nehéz majd 20 év ilyen után más szemszögből nézni a világot, és nem mindenben a rosszat, a nehézséget látni. Olyan szeretnék lenni, mint Mama, és ez azért is fontos, mert nem mindegy, hogy a lány is mit lát, milyen háttérrel indul az életbe.
Mindezzel nem azt akarom írni, hogy ezentúl minden rosszban meg fogom látni a jót is, és hogy nem adok hangot mondjuk a nemtetszésemnek (épp készülök írni egy filmfikázós bejegyzést, mert felb*szódtam). Ez tudom, úgysem menne, nem én lennék, ez is a részem, de nem szeretném, hogy a mérleg nyelve a negatívság fele billenjen. :)

2012. július 11., szerda

15 hónapos a nallány

Ma lett 15 hónapos, és ezt jól meg is ünnepeltük 2 injekcióval. Mára kaptunk időpontot, és ez volt az első tanácsadásunk az új doktornőnél. Én az előző szuper élményeim miatt "kicsit" be voltam tojva, de szerencsére nem volt semmi különös. Bár a váróban kicsit lestem... Manapság mennyire nem divat köszönni?! Vagy a másik, ami a kedvencem: köszönök sziasztokkal, erre egy fiatal, kissé tenyeres talpas beütésű koma vissza jóúnapotozik. Na de ami ennél is jobban zavart, az két anyuci volt, akik azon versengtek, hogy melyikük gyereke halad jobban a mozgással. Nem az zavart, hogy beszéltek róla, hanem úgy adták elő magukat, mint az ovisok, hogy bibí, az enyém már ezt is tudja. Gondoltam magamban, nem tudom, mit tennétek egy megkésett mozgásfejlődésű babával, akivel nem lehetne arcoskodni. Amitől ráz a hideg, az az ülni nem tudóak ültetése. Nem akarok én ezzel senkit sem megbántani, de engem a hideg ráz ennek látványától. Olyan, mintha mindenáron siettetnék, erőltetnék. Én kivártam, amíg magától fel nem ült. Beletelt 11 hónapba, de csak sikerült. Ezt csinálta is az egyik anyuska, és közben mondta, hogy látod, tud ez űűni, csak még egy kicsit inog. Aha, persze gyerök nem kicsit, hanem nagyon inogott... Na mindegy.
Eközben elgondolkoztam rajta, hogy miért vannak olyanok, akik ellenzik az oltást? Lázadjon, azt csinál amit akar, de ne a gyereke kárára. Szerintem nem teljesen normálisak. Persze van kockázata az oltásnak, de magának az életnek is, szóval nem értem. Lehet, nekik nem volt olyan mamájuk, mint nekem, aki mesélt arról, hogy 10 gyerekből hány nőtt fel annak idején...
Volt sok baba, aranyosak voltak. Azért a pöttömöket látva ismét megállapítottam, hogy mennyire jó már, hogy az enyém nagylány. Legalábbis hozzájuk képest. :)

Bejutottunk. A súlymérés eredménye: 11280 grammos. Ezért van nekem néha izomlázam... Azt viszont nem tudom, hogy mitől gyarapszik, ugyanis mostanában elég keveset eszik.
Majd jött a szuri. Úgy sajnáltam, még a könnyeimet is vissza kellett tuszkolnom. Keservesen sírt, de aztán hamar megnyugodott. Doktornő rendes volt. Nekem már az elég, hogy nem ijesztget mindenféle szörnyű betegséggel... Nincs is nekem több elvárásom. Kérdezte, hogy miket csinál, és hogy járunk -e még tornára.  Persze szokásomhoz híven pancserkodtam is, ugyanis a szandált bent felejtettem, de még vártam receptekre, és így azokkal együtt megkaptam a topánkát is. :)

2012. július 8., vasárnap

A helyzet változatlan

Mármint a szemüveghez való viszonyulás terén... Ma sem volt hajlandó 10 másodpercnél tovább megtűrni magán. Én már mérgemben ki is dobtam, de aztán kikukáztuk. Most úgy vagyunk vele, hogy megpróbálom majd ráhelyezni, de ha leveszi, igyekszem nem idegrohamot kapni, és ráhagyom. Hátha egyszer visszatér a kedve. Azért f*sza, hogy 25 rongy 1 hónapnyi viselésért... Amúgy lehet, az akaratát is fitogtatja ezzel, ugyanis ma ebédnél az első falat kajánál úgy oldalra fordította a kobakját a tiltakozás jeléül, hogy csak na, pedig még nem is tudta, hogy mit kap. Amúgy ezt általában 3 kanál után csinálja. Miután meggyőztem, hogy fincsi, elkezdte enni. Lesznek még bajusz összeakasztások...
Olyan fura nélküle, nagyon megszoktam már, hogy rajta van a szemüveg.

Ma pancsoltunk is a kertben, jó volt, tetszett neki. Én még napoztam is, de a lábamon nem nagyon akar látszódni, pedig már egy csomó időt töltöttem csülöksüttetéssel. Örülnék azért, ha egy kis színt össze sikerülne szednem, mert a karfiolos combjaim jobban mutatnának barnán. Bár a csíkjaimat kiemeli, de mit lehet tenni. Ha már csíkok: a hasamat még a Napnak sem vagyok hajlandó megmutatni, olyan randa... Tele van terhességi csíkkal, és a hasizmaim is szét vannak nyílva, meg a köldököm is undi, szóval ez egy tabu testrész. Zavar, hogy ilyen lett, persze megérte, de jobban örültem volna, ha nem megy át ekkora változáson. És ha meggazdagszom (muháhá, erre asszem várhatok...) elmegyek plasztikai sebészhez és rendbe tetetem. Múltkor, mikor kint voltunk a strandon, eléggé sz*r volt látni, hogy a 70 akárhányéves mamikának feszesebb volt a hasa, mint az enyém. Nem vagyok hiú, de tényleg durván néz ki az enyimé. :(

A nap fénypontjai: a sétán a babakocsiba kapaszkodva szedegetett fadarabokat úgy, hogy lehajolt érte. :) Ez nagy dolog, mert eddig inkább letérdelt értük. A másik ami még izgibb: volt, hogy úgy belemerült a kezébe került dolgok fogdosásába, hogy pár pillanatra kapaszkodás nélkül állt. Volt, hogy 5-6 másodpercig is. :))) Egyem is meg! És arra is rá sikerült venni, hogy lépjen egyet kettőt. Haladunk, ez a lényeg. A motiváló eszköz a Süni Pufi (a világ legfinomabb kukoricakukija) lezárásaként funkcionáló rikítós rózsaszín ruhacsipesz volt. :)

2012. július 7., szombat

Pár friss cukiság, kevésbé cukiság, és ilyesmik

Mostanában nem tudok épkézláb címeket adni, na mindegy...

Olyan szépen lépeget a babakocsi hátulját fogva. :) Közben nagyon örül magának. Olyan távolságokat megtesz, hogy csak ámulunk.

Az alvókája megjavulni látszik, de el ne kiabáljam... Fél 2-kor kidőlt, majd kicsit később mi is. :) Este is elég könnyen ment az altatás, szóval minden ok.

Próbálok neki egyre inkább darabosabb kajákat adni, had rágjon. Nem csak dísznek vannak azok a fogacskák. Szépen nyammog, de még van, hogy nem aprítja fel kellően, és nyeléskor elég fancsali arcot vág. Néha köhög is, ilyenkor az én színem szerintem fehérre vált, de meg kell valahogy tanulnia enni, le kell győznöm a félelmeimet. Olyan édes, ahogy lapátol.

A cukitalanság: ma rekordot döntött a szemüvegtől való megszabadulási kísérletek számát illetően. Hülyét kaptunk!!! Áááááááá! Olyan 20 és 50 köztire saccolom. Nem értem mi változhatott, ugyanis eddig nagyon szépen hordta. Persze, volt, hogy megharagudott rá, de egy kis figyelemeltereléssel jobb belátásra lehetett bírni. Na de ma?! Embertelen volt... Remélem ez is csak átmeneti hóbort. Még fürdéskor, mikor már rég nem volt a fején, még akkor is úgy csinált, mintha venné le.

Ami viszont mindenért kárpótol: kezdi kimutatni az érzelmeit. Eddig olyan szarul esett, hogy én puszilgatom, ölelgetem, ki van nyalva a kis fokhagyma gerezd valaga, erre ő még egy puszira sem méltatott bennünket, bezzeg a flakontól kezdve Bart Simpsonig mindenki kapott, csak mi nem. Pedig nem erőltettük, és nagyon jól esett volna, és egy kicsit fájt is, hogy mi kimaradtunk a sorból. Néha már az is átfutott az agyamon, hogy mi van, ha utál. A napokban viszont olyat csinál, hogy magához húz, és hozzám érinti puha kis száját, és annyira édes, és jól esik, hogy elképesztő. :))) Olvadok ilyenkor!

2012. július 6., péntek

Szülinapi buli, délutáni nemalvás

Az előző bejegyzést már egy pár napja írogattam, szóval nem ma tört ki belőlem a rinya, de bennem volt, és mivel terápiás célt is szolgál a blog, így gondoltam befejezem, és közzéteszem. Amúgy nem vagyok besavanyodva, jól telnek a napjaink, még a meleg sem zavar annyira. Azért persze enyhülhetne, de valószínűleg a napszámban töltött órák kiképeztek. Fóliás kertészetben is volt szerencsém melózni, az meg mint egy szauna, és mindez éhbérért... :(
A kisasszonnyal viszont nem tudom mi van, ugyanis a nappali alvása pocsék. Pár napja egyszerűen olyan, mintha nem lenne fáradt. Csomószor volt, hogy du. 4- re aludt csak el. Máskor ilyenkor kelt. Így viszont este is későn tért nyugovóra, pedig már olyan jól kialakult a napirendje... Egész nap fárasztom, alig van a sitten, játszunk, sétáltatom, miegymás, de eredmény nuku. Okokat nem tudom, de lehet, hogy a járás is bezavart, meg fogzik, és itt a meleg, vagy mittomén, de jó lenne, ha visszaállna a rend, ugyanis a mai nap durva volt, hiszen a kisasszonykám egy dekát nem aludt egész álló nap. Majdnem 12 órát nyomott le alvással való megszakítás nélkül. És 7 fele még nem is tűnt fáradtnak, nem hisztizett, csak pörgött. Aztán jött egy holtpont, majdnem megszunnyadt, de nem hagytam, mert még hátra volt a fürdés és a vacsi. A pancsolással még nem volt gond, de a kaja?! Szó szerint bele kellett imádkozni.
(Erről jut eszembe, hogy mennyire gyűlöltem, mikor mindenki azzal jött, hogy a babák megérzik, ha anyuci ideges, és ezért sír annyit. Ez olybá tűnik nem igaznak, hogy valamelyik nap már nagyon szerettem volna, hogy aludjon, és kicsit hangosabban kértem meg, hogy alugggyámáááánbüdöskölke. Erre olyan lazán körberöhögött, hogy csak lestem. Ezután már én is nevettem, és elszállt a haragom, de előtte igenis feszült voltam, és ezek szerint ezt nem sikerült átadnom neki. Amúgy meg tuti, hogy annak idején nem az én rezgéseim, és nem is szimpla hasfájás miatt, hanem a már valószínűleg akkor fennálló tejallergiája miatt sírt egész álló nap. Dehát könnyebb anyukára kenni, és ezzel is egy kicsit belerúgni, mint a valódi okokat kideríteni. Újra elöntötte a szívem az ex dokink iránt érzett mélységes szeretet és tisztelet.
Ezzel nem azt mondom, hogy üvölteni kell a gyerekkel, de sajnos már szinte az van, hogy egy szülő még szomorú vagy nyűgös sem lehet egyetlen percig sem, mert érzelmi nyomorékot csinál szegény gyerekből. De hogy a francba lehet teljes lelki nyugalmat árasztani akkor, mikor az ember kölke egész nap bőg, és nem segít semmi??? Azért nagyon örülök, hogy ez már csak múlt, így visszagondolva talán ez volt a legnehezebb: tehetetlenül nézni, hallgatni, ahogy szenved szerencsétlen.)

Egyre szebben pakolgatja a hurkásait. Még bizonytalan, de ehhez nagyban hozzájárul a szemüveg/tapasz is. Van, hogy mikor nyúl a kapaszkodóért, centikkel elvéti. Hátha szeptembertől már újra két szemmel nézelődhet, bizakodó vagyok. Itthon még nem értük el, hogy segítség nélkül menjen, de tényleg alig kell fogni, és inkább csak a biztonságérzet miatt van rá szüksége. Most már sínen vagyunk, és ez nagyon jó érzés, és nem is siettetem a dolgokat, és nem görcsölök rajta végre. :)  Persze várom, mint a Messiást, hogy szaladjon, de már sokkal türelmesebben állok hozzá.
Csomó időt eljátszik egyedül: pakol, épít, olvas, jár a keze állandóan. Toronyépítésnél egyszer sikerült 6 emelet magasat csinálnia. :) Nagyon jól elvolt egy műanyag flakon dobálásával és kergetésével. Vettünk még annak idején két mozgásra ösztönző fiserprájzt, de jelentem: a flakon fölényesen győzedelmeskedett.
Jókedvű, és egyre könnyebb megnevettetni, már a lába is csikis. Furcsa, hogy nem régóta az.
Inni még mindig nem hajlandó egyedül, viszont kanalazni ügyesen tud. Erről nemsokára hozok egy videót. Olyan jó volt, miközben ő falatozott, én el tudtam mosogatni, és közben lestem, hogy milyen nagylányom van. :)
Elkezdtem neki adni újra tojást, és nem akarom elkiabálni, de úgy fest, hogy nem okoz szorulást, valószínűleg nem allergiás rá. Bár ez hetekkel később is kijöhet, de nem fog, és kész!!! Elég, hogy a tejre az... Vagy remélem, titkon már arra sem, 1 hónap múlva kiderül.

 Július 5-én volt Tündüs kisebbik unokatestvérének a szülinapja, 5 éves lett a legény. Volt szülinapi bulija is aznap. A tortát sógornőm sütötte, és isteni volt. Nekem sokkal jobban ízlett, mint az eddig evett bármely cukrászdában készült édesség.

Dupla nyavík

Volt egy ígéretem magamnak, hogy leírom az elmúlt napjainkat megkeserítő eseményeket is. Az egyik az az, hogy vasárnap hajnal 1-kor gondoltam ideje lenne nyugovóra térni (abszolút bagoly típusú vagyok...). Előtte fél órával férj megnézte a Cukit, én meg tanakodtam, hogy ránézzek -e még egyszer. Valami azt sugallta, hogy be kell mennem, és nagyon jól tettem, ugyanis a kiságy fekete volt és mozgott. :O Tele volt hangyával. Azt hittem hülyét kapok. Felkeltettem Embört, gyereket kimenekítettük, átraktuk a járókába. Amúgy az arcán és a kis testén is volt 1-2 dög. :(  Nem értem, miért akartak befeküdni mellé, ugyanis sosem evett és ivott ott, a foga is ki volt mosva, keze, szája meg volt törölve, szóval semmi hangya vonzó dolog nem volt ott. Ijesztő volt. Ronggyal szedegettem össze őket. Az volt a legnagyobb baj, hogy a rohadt bodobácsokra elhasználtuk a Biokillt, így csodafegyver nélkül vettük fel a harcot a mocskokkal. Sajnos ők győztek. Egy darabig. Próbáltam sütőporral, ecettel, levendulával elriogatni őket, de röhögve randalíroztak tovább, egyáltalán nem érdekelte őket.
Átpateroltuk a mi szobánkba, így szegénynek a járókában kellett aludnia, és nem értette a helyzetet, így 3 után aludt el, (Fél 2-kor menekítettük ki.)
Természetes, hogy mindez ebben az időpontban történt. Nem is én lennék. Vasárnap ugyanis nincs nyitva egy háztartási bolt sem, ami a Biokill lelőhelye. A multikban és más boltokban valamiért nem lehet kapni, pedig nagyon hatékony. Ehelyett be kellett érnünk valami porral, ami szart sem ért. Biztos használt, csak lassan hat. Emezzel meg ahogy lespriccelem, már dobják is fel a lábukat, és utána még 4 hétig hat. Nem tudom, mennyire lehet káros, biztos nem a legegészségesebb dolog ilyet fújkálni gyerekszobába, de az sem állapot, hogy ellepik a hangyák... A természetes szerek meg csődöt mondtak. :(
Így szegény leányzó 2 éjszakát ki volt toloncolva a szobájából, és nappal sem mehetett be, mert rengetegen voltak. Nem értette szegénykém, hogy mi van. Hétfő reggel az első dolgom a hangyairtás volt, ami jelentem, sikeres volt, és visszatértek a dolgok a régi kerékvágásba. A valószínű okra is rájöttünk: van az ablak alatt egy növény, aminek a helyén régen rózsa volt, ami tetves volt, azt meg imádják a hangyák. Így elég jó kis járatrendszert alakíthattak ki, szoktak is ott rohangálni, de amíg nem akarnak berontani hozzánk, addig engem nem zavarnak. Na de a nagy meleg miatt jobban meg lett locsolva a növény, és szerintünk szétmehetett a járatuk, és emiatt bemenekültek. Csak ez lehetett, mert eddig egy darab sem volt a szobában, meg a tavaszi feltűnésük óta teljesen morzsamentes övezet, így csak a túlzott locsolás lehet a ludas. A lényeg, hogy eltűntek.

A másik, amiről nincs is nagyon kedvem írni, mert el kell temetnem magamban mélyre, mert különben felőröl és megbolondulok. Szóval, hétfőn, a torna előtti este az egyik zárt klubban, ahol Dévényes gyerkőcök anyukáival szoktunk fórumozni, és sokszor lelket önteni egymásba, ott írta egy kislány anyukája, hogy sajnos az emg (izomvizsgálat) eredménye rossz lett, és nagy valószínűséggel örökletes izombetegsége van, amire a volt dokink is gyanakodott. :( Annyira sajnálom őket, szörnyű lehet nekik, és sajnos nagyon hosszú idő alatt lehet kideríteni, hogy pontosan mi a baj.
Hasonló is volt a mozgásfejlődésük, és egyből az ugrott be, hogy mi van, ha nálunk is ez van, csak még nem tudunk róla. :( Sok olyan dolgon tudok aggódni, amin nem kellene, de ilyen szörnyűség eszembe nem jutott volna, ha a volt gyerekorvosunk nem ülteti belénk a félelmet.
Ezért is örültem nagyon, hogy lépett párat önállóan, mert így "csak", -az idézőjel nagyon nyomatékosan van ott!- III-as típusú SMA-ja (izomsorvadása) lehet, ami legalább az élettartamot nem rövidíti meg. :( Ha nem tudna önállóan lépni, akkor lehetne II-es típusú. Az ebben szenvedő gyerekek rövidebb ideig élnek. :'( Senkinek nem kívánom ezt az érzést, ezt a félelmet. Arra gondoltam, hogy ha teljesen stabilan elkezdene járni, írnék egy levelet az exnek, hogy b*ssza meg, és hogy köszönöm szépen, és az ijesztgetések helyett inkább küldje időben a megfelelő szakemberhez (pl.: gyógytornász) a babákat, és ne azt mondja rájuk, hogy kövérek és lusták...
Amúgy nem jár sokat ez a fejemben, de néha, ha valami emlékeztet rá, akkor feltör, és nem mindig bírom visszatuszkolni, de küzdök vele.

2012. július 3., kedd

Nagy nap a mai!

Ugyanis ezen a napon megtette első önálló lépéseit. :))) Nem is akartam hinni a szememnek.
Életemnek nem volt nagy kedve a Dévényhez; tiltakozott, nyűglődött, és mindenáron csak mászni akart. Közöltük vele, hogy nem leszünk ám így jóban, majd nagy nehezen beletörődött, hogy hasztalan a hiszti, és kezdett együttműködni. Azt a háziknál én is észrevettem, és mondtam is, hogy már alig kell tartani, be is bizonyította, hogy nem kamuzok. Aztán megtörtént, amit már régóta vártunk. :) Mi nagyok egymással szembe, a kicsinek a gyógytornász picit tartotta a csípőjét, én meg hívogattam magamhoz. (Ez amúgy házi feladatnak is ki van adva.) Majd szabadjára lett engedve, és jött, és lépkedett. Annyira édes volt. Persze ekkor is kifejezte nemtetszését, némi ellenállást is tanúsított, de nagyon ügyes és bátor volt, és mikor odaért hozzám, és agyon pusziltam, már elszállt a haragja. Párszor el is kellett kapni, mert kicsit húz az egyik oldalra, meg inkább szaladna, így volt esés közeli állapotban, de résen voltunk.

Én meg nem tudom leírni, hogy milyen boldog és büszke voltam/vagyok. Nem tudom, milyen lehet, ha valakinek a gyereke magától csinálja ezeket a nagymozgásokat. Biztos akkor is örömbódottá, de így szerintem másabb. Nagyon azt érzem, hogy kezd beérni a gyümölcs, és volt haszna a sok könnynek, harcnak, toporzékolásnak, gyomoridegnek, szívfacsarodásnak. Azt nem lehet tudni, hogy a kezelések nélkül hol tartana, de 100%, hogy nem itt. Engem teljesen meggyőzött a módszer, és örülök, hogy lehetőségünk volt megtapasztalni a hatását. Ha valakinek van kedve olvasni róla, itt egy cikk, ami nagyon jól összefoglalja.
Legközelebb majd csak 1 hónap múlva kell menni. (Ez anyagilag is nagyon jó hír, sajnos nem nyertünk MÉG a Skandin.) Amúgy megint hihetetlenül eltalálta a gyógytornász, hogy mikor fog eljutni a következő mérföldkőhöz. Eddig minden alkalommal bejöttek a jóslatai.

Az előző napokban történt pár dühítő és ijesztő dolog is, de most teljes örömmámorban úszok, szóval nincs kedvem róluk írni, de azért majd mesélek, mert durva...